2021. június 23. - Zoltán

Lenyúlják az egyetemeket is?

A kormány a járvány legnehezebb időszakában újabb, nagyon súlyos támadást indít a felsőoktatás, az egyetemek ellen - állítja az LMP frakcióvezetője.
2021. április 1. csütörtök 15:42 - HírExtra

Keresztes László Lóránt csütörtöki, online sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy szerda éjfél előtt 11 olyan törvényjavaslatot nyújtottak be a parlamentnek, amelyekkel az állami tulajdonban lévő és állami fenntartású egyetemeket "gyakorlatilag" kiszervezik magánalapítványokba.
    
A politikus szavai szerint az eddigi tapasztalatok alapján teljes mértékben beigazolódni látszanak az ellenzéki pártok és az egyetemi vezetők által korábban megfogalmazott aggodalmak.
    
A képviselő hazugságnak nevezte azt a kormányzati érvet, hogy a felsőoktatás fejlesztéséhez szükség van a magánalapítványokba való kiszervezésre. Hangsúlyozta, Európa legjobb egyetemei szinte kivétel nélkül állami fenntartásúak. Keresztes László Lóránt azt is hazugságnak nevezte, hogy az egyetemek önként vennének részt ebben a folyamatban.
    
A mostani javaslatokból látható, hogy a korábbi gyakorlatnak megfelelően a teljes egyetemi vagyont olyan alapítványokba akarják kiszervezni, amelyek öt főből álló kuratóriumát kivétel nélkül az illetékes miniszter nevezi ki - hívta fel a figyelmet. Az egyetemi szenátusoknak annyi lehetőségük maradna, hogy ők jelölhetnék a három fős felügyelőbizottság egy tagját - tette hozzá.
    
Azt is elképesztőnek nevezte, hogy olyan alapító okirat is készülhet, aminek alapján a kuratórium állíthatja össze a költségvetést, alkothatja meg a szervezeti és működési szabályzatot, írhatja ki a rektori pályázatot, miközben lehetetlenné válhat a kurátorok visszahívása.
    
Keresztes László Lóránt hangsúlyozta, hogy a következő uniós fejlesztési időszakban 1500 milliárd forintnyi EU-s forrást lehet a felsőoktatásra fordítani. A kormány szándéka az, hogy döntési jogokat szerezzen ezen források felett és az ellenőrzésből kizárja akár az országgyűlési képviselőket, akár egy későbbi kabinetet - jelentette ki a frakcióvezető.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását