2024. április 18. - Andrea, Ilma

Új hitelek a kkv-nak

Mától elkezdték a bankok az új növekedési hitelprogram, az nhp hajrá közvetítését a kis- és középvállalatoknak - közölte a Budapest Bank, a Gránit Bank, és a Takarékbank az MTI érdeklődésére hétfőn.
2020. április 20. hétfő 16:05 - HírExtra

Az MNB április elején bejelentett újabb konstrukciójában a vállalatok számára 1500 milliárd forintnyi forrás nyílik meg, amely legfőbb célja a munkahelyek és a gazdaság versenyképességének megtartása, illetve erősítése.
    
A Budapest Bank közölte, hogy elkezdték az nhp hajrá közvetítését a vállalati ügyfeleknek, és kibővített kapacitásokkal, valamint például a távoli aláírás bevezetésével támogatják a zökkenőmentes ügyintézést.
    
A koronavírus járvány okozta krízishelyzetben a cégek számára kulcsfontosságú, hogy kedvező kamatozású és kiszámítható anyagi terhet jelentő eszközökkel tudják pénzügyi stabilitásukat és a munkahelyeket megőrizni, valamint a korábban eltervezett beruházásaikat megvalósítani. Az nhp hajrá a legtöbb kihívás leküzdésében szerephez juthat, hiszen beruházások finanszírozására, lízingre, forgóeszköz (szállító, készlet, vagy akár munkabér) finanszírozására, hitelkiváltásra és cégfelvásárlás finanszírozásra is fordítható, mindössze 2,5 százalékos kamattal, alátámasztott igény esetén akár 20 év futamidővel. 

A bank az nhp-program 2013-as elindulásától kezdve több mint 312 milliárd forintot helyezett ki. Kasziba Levente, a Budapest Bank vállalati üzletágvezetője a közleményben elmondta: ezzel párhuzamosan készülnek a gazdaságvédelmi programban várhatóan kihirdetésre kerülő további kamattámogatott hitel- és garanciatermékek bevezetésére.
    
A Takarékbank közölte: a jelenlegi piaci súlyát meghaladó mértékben tervezi növelni vállalati hitelezését a következő hónapokban, a meglevő termékek mellett aktívan kínálja a piacon most megjelent és megjelenő valamennyi finanszírozási terméket. 

A banknál már az elmúlt napokban megugrott az érdeklődés a kamattámogatott és intézményi kezességgel fedezett standard termékek iránt. A mától igényelhető nhp hajrá részeként egy kkv legfeljebb 20 milliárd forint kölcsönt igényelhet, az átfutási idő legfeljebb két hét. A jegybank 0 százalékos kamat mellett nyújtja a refinanszírozási hitelt, a vállalkozások által fizetendő kamat maximum 2,5 százalékos lehet. Beruházási hitelt legfeljebb 20 éves futamidővel, forgóeszközhitelt 3 évre vehetnek fel a vállalkozások, akik a kölcsönt akár európai uniós támogatás előfinanszírozására, hitelkiváltásra vagy cégvásárlásra is fordíthatják - írták.
    
Kiemelik: a Takarékbank és a Budapest Bank közös konzorciumában működtetett MFB Pontok a világjárvány ellenére változatlanul aktívan szolgálják ki a támogatott források után érdeklődő vállalati ügyfeleket. Április első két hetében majdnem másfélszer akkora összeget folyósítottak ki, mint egy évvel korábban, és az éves tervnek közel 30 százalékát már teljesítették. A konzorcium arra számít, hogy a már folyósított 200 milliárd forint mellett az idei évre tervezett 40 milliárd forint kiközvetítését a válság ellenére teljesítik.
    
A Gránit Bank azt közölte az MTI-vel, hogy náluk mától számítógépen és mobilon is elérhető az nhp hajrá hitel igénylését gyorsító, a hiteligénylés teljes folyamatát online csatornán lebonyolító szolgáltatás. Ez a bank honlapjáról indítható és gyors előszűrésből, online adatbevitelből és digitális dokumentumfeltöltésből áll.
    
Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója a közleményben elmondta: digitális bankként elsődleges feladatnak tekintik a vállalkozások színvonalas kiszolgálását, a hiteligénylési folyamat egyszerűsítését és gyorsítását, amely a jelenlegi pandémiás időszakban az egészség védelmét is biztosítja. A legújabb digitális fejlesztéssel így is segítik a koronavírus negatív gazdasági hatásainak mérséklését és a gazdaság válságot követő újraindítását - tette hozzá.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását