2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Indul az Anilogue Fesztivál

Szerdától vasárnapig Budapesten, 5 helyszínen 55 eseményt kínál a 17. Anilogue, ahol az elmúlt év legjelentősebb animációs alkotásait láthatja a közönség a világ minden tájáról. 13 egész estés filmet és 300 rövidfilmet vetítenek a Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon.
2019. november 27. szerda 08:08 - HírExtra

 

Idén először immár 3 kategóriában több mint 50 rövidfilm kerül versenybe, köztük több magyar alkotás is. A tíz éve elhunyt Dargay Attila szabadkézi rajzaiból lesz kiállítás az Uránia Nemzeti Filmszínházban, ahol óvodáskori rajzaitól követhetjük nyomon a neves magyar alkotó gazdag pályáját, az Art + cinemában pedig ritkán látható, korai filmjeiből lesz egy válogatás. Több szakmai program is színesíti a fesztivál programját: a Kabul fecskéi rendezőnője, Eléa Gobbé-Mévellec mesterkurzust is tart és Gauder Áronnal is lesz egy pódiumbeszélgetése. A fesztivál zárófilmje a részben magyar készítésű Fritzi- egy forradalmi mese. 
 

November 27-én, szerdán 19 órakor a bristoli Aardman stúdió Shaun, a bárány és a farmonkívüli című egész estés animációja nyitja az idei Anilogue-ot az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Ezzel egyidőben, az Art + cinemában - csütörtökön 17 órakor pedig az Urániában - a Rövidfilmek II. szekcióban vetítik Buda Flóra Anna ENTRÓPIA című alkotását, mely a 69. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon Teddy-díjat nyert.
 

November 29-én, pénteken 9-től a Francia Intézetben, majd szombaton 15 órakor az Art + moziban a 4-8 éves gyerekek számára készített versenyfilmek futnak majd, köztük több magyar alkotás is. Klingl Béla BOXI: TÉLI ÖRÖMÖK című munkájában Kartomi, a csíntalan papírfiú és Boxi, a kartonkutya különös történetei elevenednek meg egy gyermek képzeletbeli, háztartási hulladékból épült világában. Halasi Bálint HÍDMESTER című filmjében a Lánchíd oroszlánjainak lusta délutánját egy félelmetes felleg fenyegeti. A hídmester dolga, hogy a nyűgös nagymacskák épségben átvészeljék az esőt, Glaser Kati VÁROSI LEGENDÁK sorozatának következő része pedig az emberi testtel foglalkozik. Aerobikozás közben jól megfigyelhető a fenséges és lenyűgöző, csodálatos anyukák sokfélesége, van belőlük mindenféle, színük és a méretük pedig eltérő lehet.
 

November 29-én, pénteken 10 órától a Francia Intézetben, majd szombaton 16.30 órakor az Art + moziban a 8-12 éves korosztályt célzó versenyfilmeket nézheti meg a közönség. Köztük van Kelen Bálint DRACO, A BORZASZTÓ - ÉS FÖRTELMES BARÁTAINAK RÉMÜLETES KALANDJAI című műve, mely a Transzilvániai Bentlakásos Szörnyképző Intézetben játszódik, itt tanul hősünk, Draco a vidám, kétbalkezes vámpírgyerek és négy barátja. Szeiler Péter és Fritz Zoltán HAJÓTÖRÖTTEK - FOGJUNK HALAT című ismeretterjesztő animációs sorozatának új epizódja is megtekinthető ekkor, melyben Kolos és nagypapája hajótörést szenvednek, majd egy lakatlan szigeten kötnek ki, ahol leleményességükre és természettudományos ismereteikre kell hagyatkozniuk, hogy életben maradjanak, de olykor egy barátságos tapír is segíti őket.
 

November 30-án, szombaton este 8-kor az Art + moziban pedig egy egész blokk új magyar animációt élvezhet a közönség, melyben Balogh Fábián, Horesnyi Máté, M. Tóth Géza, Tóth Luca, Simon Balázs és Kovács Eszter, Gyulai Panni és Rófusz Ferenc egy-egy alkotását vetítik, vasárnap 15 órakor pedig a Vuk alkotója, a tíz éve elhunyt Dargay Attila ritkán látható, korai filmjeiből lesz vetítés.
 

November 30-án 18.30-kor a berlini fal leomlásának idején játszódó, részben magyar készítésű Fritzi - egy forradalmi mese hazai ősbemutatójával zárul az Anilogue esti díjkiosztó gálán.
 

Több szakmai program is színesíti a fesztivál programját: Az Anilogue vendége lesz többek között a magyarul is megjelent regény, a Kabul fecskéi című francia festményanimáció egyik rendezőnője, Eléa Gobbé-Mévellec, aki mesterkurzust is tart, illetve november 30-án 15 órakor a Francia Intézetben Gauder Áronnal is lesz egy pódiumbeszélgetése, melynek moderátora Temple Réka, executive producer.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását