2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Növekvő magyar erdők

Magyarország megduplázta erdőterületeinek nagyságát 1921 óta, ami világviszonylatban is egyedülálló - hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök kedden a Soproni Egyetem hallgatóinak tartott előadásában.
2019. május 8. szerda 09:04 - HírExtra
 

Áder János elmondta, hogy a trianoni szerződés következtében Magyarország erdőterületeinek mintegy nyolcvankilenc százalékát veszítette el, de a fenntartható erdőgazdálkodásnak köszönhetően 11-ről 21 százalékra nőtt mára az erdőterületek nagysága.

A cél a 27 százalék elérése - jelentette ki, és hozzátette, hogy erre büszkének kell lennünk, mert a Földön évente harmincmillió hektárnyi erdő tűnik el, ami Olaszország méretének felel meg.

Kitért arra is, hogy Kanada is a Soproni Egyetem 1956 után odaérkező egykori oktatóinak és hallgatóinak köszönhetően tért át a fenntartható erdőgazdálkodásra, ők mutatták meg, hogy az ottani gazdálkodás az erdőségeket veszélyezteti. 1956-ban 141 hallgató és 14 tanár hagyta el a Soproni Egyetemet - mondta.

Áder János szemléltető kísérletekkel tarkított előadásában arról is beszélt, hogy a környezet mesterséges átalakítása az ipari forradalom óta elérte a 99 százalékot, ami nemcsak az erdők kiirtását, hanem a vizes élőhelyek elpusztítását is jelenti. Földtörténeti léptékkel mérve kis időről van szó, de az okozott kár mértéke felbecsülhetetlen - jelentette ki.

Hozzátette, hogy a gazdasági növekedés mértéke az elmúlt száz évben a 25-szörösére nőtt, a lakosság a háromszorosára, a víz felhasználása hatszorosára, az energiafelhasználás pedig a kilencszeresére. Jelenleg évente 1,7 Földnyi erőforrást használunk fel, ami fenntarthatatlan - mondta.

Hozzáfűzte, hogy a "dobd el" kultúra helyett szemléletváltásra van szükség, egy olyan gazdaság megteremtésére, mint amilyen a természet körforgása. Erre a technológia rendelkezésre áll, de társadalmi és politikai döntés is szükséges hozzá.

Példaként hozta fel, hogy magánemberként a megelőzés, a csökkentés, az újrahasználat, az újrahasznosítás és a komposztálás lehet a módja a szemléletváltásnak, de az iparban magyar technológiai megoldások is léteznek. Egyebek mellett Hollandiában egy olyan szennyvíztisztító üzem működik, ahol eredményes a biológiai víztisztítás, kifejlesztettek egy olyan speciális anyagot, amely filmréteget képez a termőföld felszínén, átengedi a csapadékot a talajba, de a kipárolgást negyven százalékkal csökkenti.

A köztársasági elnök hangsúlyozta azt is, hogy minden mérvadó elemzés szerint ha nem változtatunk a tevékenységünkön, szomorú társadalmi folyamatok fogják kísérni a mindennapjainkat. A túlnépesedés és a klímaváltozás miatt egyre kevesebb lesz a termőföld és a jó minőségű víz, ami éhínséghez, járványokhoz, gazdasági összeomláshoz, polgárháborúhoz, háborúhoz, végül tömeges elvándorláshoz vezet. Ennek a folyamatnak már most is a részesei vagyunk - tette hozzá.

Áder János szerint egyáltalán nem mindegy, hogy milyen környezetben élünk és milyen környezetet adunk át gyermekeinknek, unokáinknak.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását