2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Piros jelzésen haladnak át a vonatok Belgiumban

A belgiumi vasútvonalakon közlekedő évi mintegy 1,3 millió vonat közül tavaly 55 robogott át a tilos jelzésen, ami 40 százalékos javulást jelent a 2016-ban észlelt 91 szabálytalansághoz képest - közölte a La Libre Belgique című belga napilap pénteken a belga vasúti infrastruktúrát üzemeltető Infrabel vállalat tájékoztatása alapján.
2018. január 5. péntek 15:44 - HírExtra
 
A belga állami vasúttársaság, az SNCB üzemeltetésében közlekedő személyvonatok és a London, Párizs, Amszterdam viszonylatában közlekedő nagysebességű Thalys és Eurostar szerelvények 24 alkalommal hagyták figyelmen kívül a tilos jelzést, míg 2016-ban 50 alkalommal haladtak úti céljuk felé a piros lámpa ellenére.

Tehervonatok 13-szor mentek át pirosnál, ami ugyancsak javulást jelent a 2016-ban regisztrált 19 szabályszegéshez képest. A felújítási munkálatokat végző szolgálati vasúti járatok is csökkentették a tilos jelzést figyelmen kívül hagyó szabálytalanságaik számát: 2017-ben 18-szor haladtak át a piroson, míg az azt megelőző évben 22-szer tettek így.

A vállalat szerint nem minden eset tartozik automatikusan a veszélyes kategóriába. Az említett 55 szabálytalanságból mindössze 19 volt olyan, amely "elérte a valódi veszélyt jelentő besorolást", vagyis amikor fontos közúton, vagy más vasúti kereszteződésen haladtak át a szerelvények fékezés nélkül.
A szabálytalanságok fő okai között az emberi mulasztást említette a vállalat.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását