2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Egyre kevesebb magyar cég van

Kis mértékben nőtt a cégalapítások és jelentősen mérséklődött a cégtörlések száma, de ezzel együtt is 1,22 százalékkal csökkent a működő cégek száma tavaly Magyarországon a Bisnode Magyarország Kft. év végi elemzése szerint.
2018. január 2. kedd 11:30 - HírExtra
 
Az üzleti és céginformációs, valamint végminősítő vállalat honlapján kedden közzétett felmérés alapján a cégalapítások száma 1,8 százalékkal nőtt tavaly, 2017 minden negyedévében több mint 6500 új vállalkozás jött létre. Felidézték, hogy 5 éves csökkenést követően 2015-re 25 ezer alá esett, 2016-ban viszont 26,3 ezerre, 2017-ben pedig csaknem 26,8 ezerre emelkedett az új cégek száma.

Ennél is jelentősebb volt a cégtörlések száma: a mérséklődés éves összehasonlításban elérte a 15,3 százalékot, 41,4 ezer cég szűnt meg 2017-ben - írták. Hozzátették: a megszűnés mérséklődése tavaly még csupán 2,68 százalékot ért el - bár már ekkor jelentősen visszaestek a felszámolások és a kényszertörlések -, 2017 végére pedig a 2013-as szintre esett vissza a megszűnések száma.

A Bisnode adatai szerint 2017 végén 511 249 céget tartottak nyilván Magyarországon, ez pedig - mint írták - még mindig jóval magasabb a válság előtti szintnél. A legtöbb - csaknem 85 ezer - vállalkozás szakmai, tudományos és műszaki tevékenységgel foglalkozik, ezt követi az 55 ezer kiskereskedelmi és 47 ezer építőipari cég, a nagykereskedelembe és az ingatlanszektorba pedig több mint 40 ezer cég tartozik.

Az elemzés szerint 6 ágazatban nőtt a működő cégek száma 2017-ben. Kiugróan magas, 500 céget meghaladó növekedést ért el az építőipar, de jelentősen nőtt a kommunális tevékenységet, valamint a gépjármű kereskedelmet folytató cégek száma, míg az ingatlanügyletekkel, vegyi anyagok gyártásával, valamint a közigazgatással, védelemmel, kötelező társadalombiztosítással foglalkozó cégek száma minimális mértékben emelkedett - írták.

A cégszámok területi megoszlása a vizsgálat szerint egyenletes, de Somogy megyében a cégszám csökkenése nem érte el az 1 ezreléket, Békés és Hajdú-Bihar megyében viszont több mint három százalékkal esett vissza. Közép-Magyarországon - a fővárost is beleértve - 0,99 százalékos a csökkenés, számos térségben viszont nőtt az új alapítású cégek száma, Bács-Kiskunban és Szabolcs-Szatmár-Beregben például 5 százalék fölötti mértékben - közölték.

A Bisnode 2018-ban is a működő cégek számának lassuló ütemű csökkenés várja - olvasható az elemzésben.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását