2020. július 5. - Emese, Sarolta

Súlyos szmog Párizsban

A Franciaország északi részén napok óta tartó légszennyezettség miatt kedden csak a páros rendszámú gépjárművek közlekedhetnek a fővárosi agglomerációban - jelentette be a helyi prefektus.
2016. december 6. kedd 10:14 - HírExtra
 

Michel Cadot sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a tömegközlekedés a fővárosban és a környező 22 településen ingyenes lesz, s amennyiben a szakértői bizottság a keddi helyzet alapján kéri, a páros-páratlan rendszámok szerinti közlekedési korlátozást szerdán meghosszabbítják.

A szálló pornak a riasztási küszöbértéket meghaladó koncentrációja miatti korlátozást eddig csak háromszor, 1997 októberben, 2014 márciusban és 2015 márciusban írta elő a prefektúra Párizsban. A prefektus elismerte, hogy az intézkedés a munkába indulóknak jelentős akadályokat jelenthet, ezért az nem vonatkozik a közösségi autózásra.

A párizsi polgármesteri hivatal már hétfőre kérte a forgalom-korlátozás bevezetését a hatóságoktól Párizs területén, annak elrendelése ugyanis állami hatáskörbe tartozik. Hétfőn azonban még csak sebességkorlátozást rendelt el a prefektúra. A fővárosi önkormányzat ezzel párhuzamosan a helyi lakosoknak ingyenessé teszi a parkolást.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását