Belföld
„Az Orbán-rendszer megbukott”
Az Együtt - a Korszakváltók Pártja szerint március 15-én nyilvánvalóvá vált, hogy az Orbán-rendszer megbukott, és innen kezdve "az utóvédharcok hosszú folyamata" következik.
Szabó Szabolcs szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján közölte: azzal számolnak, hogy a következő hetekben, hónapokban vagy években a kabinet személyében fogja támadni az ellenzéki politikusokat és az ellenzékinek vélt szakmai, civil szervezetek képviselőit, miközben ráerősít a Brüsszel-ellenes és az idegengyűlölő kampányra.
A független képviselő arcpirítónak nevezte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök – véleménye szerint – olyan stílusban, olyan tartalommal mondta el keddi beszédét, "ami után Csurka István fénykorában mind a tíz ujját megnyalta volna".
Március 15-én az is egyértelművé vált, hogy az elégedetlenség a magyar társadalom minden szférájára kiterjed – jelentette ki Szabó Szabolcs, aki szerint ebben a helyzetben az állampolgárokat képviselő szakmai és civil szervezeteknek össze kell fogniuk és közösen kell kiállniuk, az ellenzéki pártoknak pedig józan, szakmai programokat kell készíteniük és meg kell találniuk a közös pontokat a tiltakozó szervezetekkel.
Forrás: MTI