Belföld

MSZP: kockázatosabbak lettünk, mint Románia

Burány Sándor, az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának szocialista tagja szerint a kormányváltás óta a Magyarországgal kapcsolatos kockázati felár annyit emelkedett, hogy az ország e téren egy év alatt Románia mögé került.

A szocialista képviselő az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta: "Európa kormányfői sorra szakítják meg szabadságukat, mert van bennük kötelességtudat és felelősség. Orbánéknak is dolgozni kellene, hátha tudnak".

Burány Sándor közlése szerint 2010 májusában – amikor a Fidesz átvette a kormányzást – a világ vezető gazdasági hatalmai, közgazdászai példaként állították az MSZP-s kormány válságkezelését más országok elé, a magyar gazdaságot stabilnak minősítették.

Tavaly augusztustól ez év júliusáig összesen 17.221 cég végelszámolására került sor, amely 32,5 százalékos növekedést jelent – írta a szocialista képviselő, aki szerint ezen adatok arra utalnak, hogy manapság kockázatosabb vállalkozni. Megjegyezte továbbá, hogy a régióban a volt szocialista országok közül az elemzők egyedül Magyarországnak adtak negatív osztályzatot, mindenki más stabil vagy pozitív minősítést kapott, beleértve Bulgáriát is.

Mindemellett – Burány Sándor szerint – a régión belül a forint a legsebezhetőbb valuta, ez pedig könnyen spekulációs célországgá teheti az országot.

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.