Belföld

MSZP: átállunk, vagy baj lesz

Az MSZP szerint Magyarországnak át kell állnia arra az agrártámogatási rendszerre, amely az Európai Unió tizenhét államában működik, ellenkező esetben jelentős kár éri a magyar mezőgazdaságot.

Harangozó Gábor, a szocialisták szakpolitikusa pénteken sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a kabinetnek augusztus 1-jéig van lehetősége bejelenteni az Európai Bizottságának, hogy változtatni kíván a jelenlegi agrártámogatási rendszeren. A bejelentés semmilyen kötelezettséget nem teremt, de ha a kormány elmulasztja, nincs visszaút – tette hozzá.

Az MSZP-s politikus az ország elemi érdekének nevezte, hogy csatlakozzon a tizenhét tagállamban működő úgynevezett SPS-rendszerhez, különben a következő két évben nem adható nemzeti kiegészítő támogatás a tejtermelőknek, a húsmarhatartóknak, a juh- és kecsketartóknak, valamint a dohánytermesztőknek.

A szocialisták úgy számolnak, hogy ha a Fidesz kitart az ellenzékben megfogalmazott álláspontja mellett, és a kormány ezért nem csatlakozik az új uniós agrártámogatási rendszerhez, 35 milliárd forint támogatástól esik el a magyar mezőgazdaság. Ezért Harangozó Gábor arra szólította fel a kabinetet, hogy ha mégis így határoz, hozza nyilvánosságra, milyen érdekek állnak a "Magyarország számára nyilvánvalóan hátrányos döntés" hátterében, amiért a kormány lemond az állattenyésztési támogatások jelentős részéről és "csődhelyzetbe juttat több ezer családot".

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.