2024. április 20. - Tivadar

Jobbik: ne a nemzeti érzelmű igazgatókat rúgják ki

A Jobbik szerint elfogadhatatlan, hogy a kormány "a nemzeti érzelmű színházigazgatókon kezdi a tisztogatást."
2011. június 9. csütörtök 15:30 - HírExtra
Eközben "Alföldi Róbertnek mindent szabad, addig Koltay Gábor és Eperjes Károly minden hátrányt elszenved és semmilyen kibontakozási lehetőséghez nem jut" - jelentette ki Staudt Gábor a Jobbik budapesti elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki politikus azután beszélt erről, hogy szerdán azonnali hatállyal felmentette Koltay Gábort a József Attila Színház megbízott ügyvezető igazgatói tisztségéből Tarlós István főpolgármester, mert az indoklás szerint megrendült a városvezetés bizalma a megbízott ügyvezető igazgatóban.

Emellett Staudt Gábor arról is beszélt, hogy májusban formai hibára hivatkozva utasították el Eperjes Károly pályázatát a Győri Nemzeti Színház igazgatói posztjára. A csütörtöki tájékoztatón szintén részt vevő Losonczy Pál a Jobbik fővárosi frakcióvezetője elmondta: "közgyűlési pletykák szerint helytelen" szerződések miatt függesztették fel Koltay Gábort.

Staudt Gábor hangsúlyozta: azok után, hogy Koltay Gábor mennyi "nemzeti érzelmű" filmet rendezett, "annyit legalább megérdemelt volna, hogy nyilvánosan is meghallgassák a véleményét" a felmentése előtt. A Jobbik szerint a Fidesz szavazói sem azt várták a kormánypárttól, hogy a tisztogatást a nemzeti érzelmű színházigazgatókon kezdik.


Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását