Kultúra

Liszt maraton a Millenárison

Könnyed hangvételű koncertekkel, zenés, táncos és mesés előadásokkal, kézműves foglalkozásokkal, valamint egy különleges főzőműsorral várja a vasárnapi Liszt maraton látogatóit a fővárosi Millenáris Park.

A Millenáris egész területére kiterjedő rendezvény rendhagyó Csoki koncertekkel indul. Elsőként a Csillagszemű Táncegyüttes lép színpadra, Liszt műveinek cigányzenei és népzenei alapjaira épülő előadásával, amelyet egy mesejáték követ.

Mocsári Károly és Kerek Erzsébet négykezes zongorakoncertjén a Tom és Jerry rajzfilmekből jól ismert Liszt-dallamok csendülnek fel – ígéri a 2011-es Liszt-év hivatalos honlapján közzétett programismertető.
Koradélután a Millenium Zenekar játékától lesz hangos a park amfiteátruma, ahol cigányzenei hangszereléssel kelnek életre népszerű Liszt-darabok.
 
A Bartók Rádió élőben jelentkezik a Teátrumból, majd Hegedűs Endre zongorakoncertjére és a Weiner-Szász Kamarazenekar – többek között Brahms, Schubert és Bartók darabokat felvonultató – Kanyargó Duna mentén című előadására kerül sor.

A rendezvény kiemelt programjai az esti órákban kezdődő crossover – két egymástól eltérő műfajt ötvöző – koncertek lesznek. Elsőként a Concerto Budapest és a Muzsikás Együttes veszi birtokba a színpadot Mocsári Károllyal és Balogh Kálmán cimbalomművésszel kiegészülve. A nap zárásaként a Budapest Bár és a Liszt Ferenc Kamarazenekar közös muzsikálását élvezhetik a látogatók.

A nap folyamán kézműves foglalkozások, arcfestés, képzőművészeti tárlat és Liszt kedvenc ételeit, valamint egyéb finomságokat felvonultató főzőműsor várja a zenétől már jóllakott látogatókat. A rendezvény házigazdája Novák Péter lesz. Az esti két koncert kivételével minden program ingyenesen látogatható.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.