2024. május 6. - Ivett, Frida

Alultáplált a magyar nők három százaléka?

A magyar nők három százaléka nem jut hozzá a naponta szükséges táplálékkalóriához, ezért alultápláltnak számít - jelentette be az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) Európai és Közép-Ázsiai Regionális Irodája.
2011. március 8. kedd 18:26 - HírExtra
A szervezet sajtótájékoztató keretében ismertette a világ élelmezési és mezőgazdasági helyzetéről szóló legfrissebb jelentését. A nők szerepével kiemelten foglalkozó 147 oldalas dokumentum szerint a táplálkozással összefüggő krónikus energia beviteli hiány, amelyet a testtömeg-index alapján vizsgálnak, magasabb arányban fordul elő a nőknél, mint a férfiaknál.

A volt szocialista országokban a nők 4,9 százaléka, a férfiaknak pedig 1,1 százaléka szenved
alultápláltságban. Szlovákia és a Macedón Köztársaság esetében a nők 7 százalékát érinti.

Hiányzik az esélyegyenlőség

Fernanda Guerrieri, a FAO budapesti irodájának vezetője a jelentést ismertetve elmondta, hogy a világ
mezőgazdasági termeléséből 43 százalékban veszik ki részüket a nők. Gazdasági-társadalmi helyzetük erősítése, főként a nemek közti egyenlőség megteremtése létfontosságú az
élelmezésbiztonság szempontjából is.

Az földkerekség egy milliárd éhezőjének létszámát 100-150 millió fővel csökkenthetnék, ha a nők ugyanúgy hozzájuthatnának a földhöz, a technológiához, a pénzügyi forrásokhoz, az oktatáshoz és a piachoz, mint a férfiak - fűzte hozzá.

Andre Coppenstedt közgazdász, a jelentés egyik szerzője szerint a nők helyzetének javítása az egész társadalom megélhetésére kedvezően hatna. A nők kevesebbet keresnek, nehezebben jutnak álláshoz, sokkal többen végeznek alkalmi munkát, kevésbé jutnak termelési eszközökhöz, információkhoz - mondta.

A jelentés azt vizsgálja, hogyan lehet változtatni ezen a helyzeten, és a jogi egyenlőségre
fekteti a hangsúlyt, különösen ott, ahol a hagyományok is akadályozzák a női emancipációt - fűzte hozzá. Salat Tayyib, a FAO agrárstatisztikusa annak a véleményének adott hangot, hogy sokkal előbbre tarthatnánk, ha a nőknek a férfiakéval egyenlő esélyei volnának.

Ködbe vesző szép remények

A sajtótájékoztató keretében érdekes beszélgetés alakult ki a FAO képviselői és a Magyar Szociális Fórum szervezője között. Simó Endre megkérdezte, vajon mit tud ajánlani a FAO annak a Magyarországnak, amelyben másfél millió munkahely, köztük egy millió mezőgazdasági munkalehetőség szűnt meg a föld privatizálása és a termelőszövetkezetek felszámolása miatt.

Addig nem voltak táplálkozási gondok Magyarországon, nem volt alultáplált 400 ezer gyermek, ameddig az embereknek volt miből megélniük - érvelt. Választ kért arra is, miért nem teljesülnek az ENSZ millenniumi céljai, különös tekintettel az éhezésre és a szegénységre, hanem ellenkezőleg, egy milliárdra nőtt az éhezők száma, ahelyett, hogy a felére csökkenne - ahogyan az ENSZ szeretné.

"Nincs igazi válasz a kérdésre" - ismerte el őszintén Fernanda Guerrieri, majd hozzátette: "valószínűleg jó kormányzás és megfelelő társadalmi berendezkedés kell ahhoz, hogy az állapotokon változtathassanak. A globalizáció közepette nem lehetséges független gazdaság. Vállalni kellene egy sor konkrét lépést ahhoz, hogy kiküszöböljék a torzulásokat, mert a mostani helyzetben pontosan azokkal fizettetik meg a terheket, akik a krízis szenvedőalanyai" - vélekedett.

A FAO iroda vezetője elmondta, hogy 2050-re 9,5 milliárd ember népesíti majd be a Földet, a lakosság 70 százaléka városokban fog élni. Nincs csodarecept arra, hogy eredményes legyen a jövő, de az bizonyos, hogy a nők helyzetbe hozása fontos eszköz az emberiség élelmezésbiztonságának szavatolásához.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását