2025. május 6. - Ivett, Frida

Egészségügy: újra kötelező a kamarai tagság

Visszaállította hétfői döntésével az Országgyűlés a kötelező kamarai tagságot az egészségügyi dolgozók számára.
2011. március 7. hétfő 20:54 - HírExtra
Így június elsejétől csak az végezhet egészségügyi tevékenységet, aki szerepel a működési nyilvántartásban, és tagságot vállal valamelyik szakmai köztestületben. Az Országgyűlés 310 igen, 48 nem szavazat és egy tartózkodás mellett fogadta el Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter indítványát. A törvény április 1-jén lép hatályba, a munkavállalóknak ekkortól 60 napjuk van rá, hogy belépjenek valamelyik köztestületbe. Ez szakmájuktól függően lehet a Magyar Orvosi Kamara, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara vagy a Magyar Gyógyszerészi Kamara.

A köztestületi tagság kamarai tagdíj fizetését vonja maga után, amelynek felső határa a köztestület tagjaira vonatkozó minimálbérhez van kötve.

A díjazás felső határa

A törvény a kamarai tisztségviselők díjazásának felső határát is megszabja. Eszerint bérezésük nem haladhatja meg a kormánytisztviselőkre vonatkozó bértábla alapján megállapítható - lényegében a helyettes államtitkári fizetésnek megfelelő - összeget.

A jogszabály a kamarák által működtetett teljes körű független etikai rendszert ír elő. Ehhez a szakmai kamaráknak június és szeptember között - soron kívüli kamarai választások útján - új országos küldöttközgyűlést kell tartaniuk, elfogadva új alapszabályukat. Ezután legkésőbb október végéig meg kell alkotniuk új etikai kódexüket, amelyet 2012. január 1-jei hatályba lépését megelőzően 15 nappal közzé kell tenniük.

Bővülő feladatkörök

Az új szabályozás valamennyi hivatásgyakorlót érintően bővíti a kamarák szakmai, minőségbiztosítási feladatkörét, és kiterjeszti a szakmai kamarák véleményezési jogköreit. Így a jövőben ismét véleményezik a szakmai alkalmasság tekintetében a vezető állású egészségügyi dolgozók kinevezésére, felmentésre irányuló döntések tervezeteit.

A törvény szerint a köztestületek országos elnökségének tagja nem lehet országgyűlési képviselő, köztisztviselő, kormánytisztviselő, állami vezető, polgármester, más kamara tisztségviselője, illetve párt tisztségviselője.

Az egyeztetések során vitás pont volt a kormányzat és a kamarák között a tisztségviselők újraválaszthatóságának kérdése. A végső, törvénybe iktatott változat szerint a teljes körű kötelező kamarai tagság életbe lépése után bármely tisztségviselő további két ciklusra újraválasztható.

Réthelyi Miklós tavaly december 23-án nyújtotta be javaslatát arra vonatkozóan, hogy ismét állítsák vissza az egészségügyben a kötelező kamarai tagságot, amelyet 2006-ban töröltek el.
Forrás: MTI/HirExtra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását