2024. március 29. - Auguszta

Kevesebb gyermek született

Az előzetes adatok szerint 2010-ben 90 350 gyermek született, 6,3%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban.
2011. február 21. hétfő 09:53 - HírExtra
A halálozások száma 130 450 volt, ami nagyságrendben megegyezett a 2009. évivel.
A természetes fogyás 40 100 fő volt, 6128 fővel több, mint az előző évben. A nemzetközi vándorlás figyelembevételével becsült népességszám az időszak végén 9 millió 986 ezer fő volt.

Az előzetes adatok alapján 2010-ben jóval kevesebb gyermek született az előző évinél, a halálozások száma pedig lényegében megegyezett az egy évvel korábbival. A havonkénti születésszám egyenetlenül alakult. Az év első negyedében csak kismértékben maradt el az előző évitől, a május és október közötti hat hónapban viszont számottevő, átlagosan 11%-os csökkenést mutatott.

A novemberi enyhe emelkedést követően, decemberben ismét 4,4%-kal kevesebb újszülött jött világra, mint egy évvel korábban. 2010-ben összességében 6092-vel (6,3%-kal) csökkent a születések száma, és a 90 350 újszülött egy újabb mélypontot jelent a hazai születési statisztika történetében. A halálozások száma 2010 első negyedévében még 6,1%-os csökkenést mutatott, az ezt követő hónapokban viszont – november kivételével – több vagy közel ugyanannyi halálozást regisztráltak, mint az előző év azonos hónapjaiban. 2010-ben összességében azonos nagyságrendű halálozás történt, mint egy évvel korábban.

A házasságkötések száma az első félévi jelentős csökkenést követően júliusban és a szeptember–december közötti időszakban emelkedő irányzatot mutatott. Decemberben közel 13%-kal több házasságot kötöttek, mint egy évvel korábban. Ennek ellenére a 2010. évi 35 520 házasságkötés 1210-zel (3,3%-kal) kevesebb az egy évvel korábbinál.

Ezer lakosra 9,0 élveszületés és 13,0 halálozás jutott, előbbi 0,6 ezrelékponttal alacsonyabb volt, az utóbbi megegyezett a 2009. évi értékkel. A házasságkötési arányszám 3,6 ezrelékes értéke 0,1 ezrelékponttal maradt el az előző évitől. A természetes fogyás 4,0 ezrelék volt, 0,6 ezrelékponttal több az egy évvel korábbinál. Főleg az újszülött halálozás november–december havi emelkedése miatt 2010-ben ezer élveszületésre 5,3 csecsemőhalálozás jutott, 0,2 ezrelékponttal több, mint 2009-ben.

A születések száma jelentős mértékben csökkent, a halálozásoké viszont változatlan maradt, ennek következtében 2010-ben a természetes fogyás 40 100 fő volt, 6128 fővel több, mint egy évvel korábban. A nemzetközi vándorlás pozitív egyenlege folytán az ország lakossága ténylegesen ennél kisebb mértékben, mintegy 28 000 fővel csökkent. Eszerint a népesség lélekszáma az időszak végén 9 millió 986 ezer fő volt.

Olvasható a KSH közleményében.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását