Belföld

Nem személyi ellentét miatt távozik Fazekas

Távozott posztjáról Fazekas Csaba a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap elnöke. A híresztelésekkel ellentétben nem volt ellentéte Szalai Annamáriával. Utóda Böröcz István, a felügyelőbizottság elnöke lesz.

Személyes ok, nem ellentét

Több médium, köztük a stop.hu és a Népszava is beszámolt arról, hogy Fazekas Csaba a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) távozó elnöke, Szalai Annamáriával való személyes ellentéte miatt állt fel székéből.

Szabó László, az MTVA sajtószóvivője a HírExtrának cáfolta ezeket az értesüléseket. „Személyes ellentéte nem volt senkivel, nem tudom, mások honnan veszik ezt. Személyes oka volt a távozásának, nem pedig személyes ellentét. ”

A szóvivő hozzátette, hogy az MTVA is átszervezés alatt áll, ami rengeteg konfliktust hordoz magában. „Októberben nevezte ki Szalai Annamária Fazekas Csabát, aki nagy elánnal látott neki a munkával, most viszont már úgy gondolja, hogy ez nem az a munka, amit szeretne csinálni.”

Érdekes utód

Szalai Annamária utódnak Böröcz Istvánt, az MTVA felügyelőbizottságának elnökét nevezte ki. Ő 1990 és 1994 között az FKgP parlamenti képviselője és frakcióvezető-helyettes, 2000 és 2002 között a Magyar Posta Zrt vezérigazgató-helyettese volt.

Az új vezető azonban nem az 1990 utáni életútja miatt érdekes: a KurucInfó szerint Böröcz III/III-as ügynök volt. Az internetes lap leközölt egy hatos kartont, ami Böröcz beszervezésének tényét közli.

MTVA
A Médiaszolgáltatási-támogatási és Vagyonkezelő  Alap (továbbiakban: Alap) pénzeszközeiből a médiatörvényben rögzített keretek között támogatja a közszolgálati műsorok és műsorszámok készítését, a nem nyereségérdekelt műsorszolgáltatókat, a közműsor-szolgáltatókat, a digitális műsorszórás fejlesztését, valamint a törvényben meghatározott egyéb célokat.

Az Alap kezelője a fentieken túlmenően egyedi támogatásokkal olyan fontos projektek számára biztosít finanszírozási lehetőséget, amelyek más, a műsorszolgáltatók, műsorelosztók számára meghirdetett pályázati eljárás keretébe nem illeszthetők (többek között különböző filmszemle díjak alapítása; különféle konferenciák, rendezvények szervezésének támogatása; könyvkiadási, archiválási, és kutatás-fejlesztési projektek felkarolása).

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.