2024. március 29. - Auguszta

44 milliós adócsalás

A Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) nyomozói pedig őrizetbe vették azt a cégvezetőt, akinek cége alvállalkozóként jegyellenőröket foglalkoztatott, de adóbevallási és -fizetési kötelezettségét nem teljesítette.
2011. január 18. kedd 07:53 - HírExtra
A cégvezetőt egyelőre 44 millió forintos adócsalással gyanúsítják - tudatta az OBJEKTÍVHírügynökséggel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

A NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatóságának feljelentése alapján a NAV nyomozó szerve adócsalás miatt nyomozást rendelt el egy biztonsági szolgáltató céggel kapcsolatban.

Az ellenőrzés elrendelésére a cég adóhatóságnál nyilvántartott adatainak ellentmondásai miatt került sor, a NAV informatikai rendszerei ugyanis jelezték, hogy a bejelentési és bevallási adatok nincsenek összhangban. A vizsgálat során bebizonyosodott, hogy a vállalkozás 2010 márciusa és
novembere között havonta átlagosan 143 bejelentett ellenőrt foglalkoztatott, ámde bevallási és befizetési kötelezettségének nem tett eleget, ezzel több, mint 44 millió forint kárt okozott a költségvetésnek. A cégvezető az adócsalásért öt évig terjedő szabadságvesztésre számíthat.

A január óta működő Nemzeti Adó- és Vámhivatal a tetemes adócsalást gyakorlatilag "házon belül" felgöngyölítette, ugyanis adóigazgatási szakemberei és nyomozói együttműködve, egymás munkáját segítve és kiegészítve néhány napon belül eljutottak a cégvezető őrizetbe vételéig,
akinek előzetes letartóztatását a bíróság el is rendelte
Forrás: OBJEKTÍVHírügynökség
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását