Belföld

Súlyos a gond a Bódván is

Árad a Bódva, a folyó vízállása és a sok csapadék miatt már szombat estétől védekezést rendelt el Szaniszló János, a Borsod megyei Szendrő független polgármestere.

A polgármester – aki a helyi védelmi bizottság vezetője is egyben – az MTI-nek vasárnap azt mondta: szombat este nyolc órától figyelőszolgálatot tartanak fenn a gátakon, illetve a Szuhogy felé vezető útnál, az úgynevezett Nagyhíd közelében már szivattyúznak.

Hozzátette: ott három házat veszélyeztethet a víz.

Arról is beszámolt, hogy a strand területén és a pihenőházak környékén ismét a Bódva az úr, a terület ugyanis már megint víz alatt áll.

Edelényben is árad a folyó, bár a vízszint egyelőre még nem éri el a júniusban lerakott homokzsákokat. Itt is figyelőszolgálat "őrködik" a töltések mentén – közölte Molnár Oszkár, Edelény független polgármestere.

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.