2024. április 19. - Emma

Schmitt Janukoviccsal tárgyalt

Az Európai Unió soros elnökeként Magyarország mindent meg fog tenni azért, hogy előmozdítsa Ukrajna európai integrációját - jelentette ki Schmitt Pál köztársasági elnök pénteken Kijevben, miután megbeszélést folytatott ukrán hivatali kollégájával, Viktor Janukoviccsal.
2010. december 17. péntek 15:49 - HírExtra
A tárgyalás után tartott közös sajtótájékoztatón az államfők méltatták a kétoldalú kapcsolatok és együttműködés erősödését. Nagy figyelmet fordítottak az Európai Unió és Ukrajna együttműködésére is, különös tekintettel arra, hogy Magyarország január 1-jén átveszi a soros EU-elnökséget.

Janukovics közlése szerint megállapodtak abban, hogy Magyarország támogatja Ukrajna elképzeléseit és a vízummentesség megszerzését célzó akciótervét.

Schmitt Pál úgy fogalmazott, az EU-elnökség lehetőséget nyújt arra, hogy ne csak szavakkal, hanem konkrét tettekkel is kifejezzük támogatásunkat keleti szomszédunknak. Soros EU-elnökként Budapest mindent megtesz a vízumliberalizációt célzó ukrán akcióterv sikerre viteléért, illetve a szabadkereskedelmi megállapodás tető alá hozásáért.

Az Európai Unió Keleti Partnerség programjával kapcsolatban az ukrán államfő ismét azt szorgalmazta, hogy azt töltsék meg konkrét tartalommal, rendeljenek hozzá anyagi eszközöket is. Reményét fejezte ki, hogy a program résztvevői a Budapesten május 26-án tartandó csúcsértekezleten komoly lépést tesznek ebbe az irányba.

Az elnökök elégedetten szóltak a gazdasági együttműködésről, amely a tavalyi "sovány esztendő" után ismét fellendült. A tavalyihoz képest idén 43 százalékkal bővült a kétoldalú kereskedelmi forgalom, értéke várhatóan több mint kétmilliárd dollárra bővül.

Janukovics kifejtette, hogy mindkét országban pozitív lépéseket és intézkedéseket tett a kormány a nemzeti kisebbségek helyzetének javítására. Kiemelte: Schmitt Pállal egyetértettek abban, hogy további folyamatos erőfeszítésekre van szükség e téren. A magyar államfő megköszönte a kijevi vezetésnek a Kárpátalján élő több mint 150 ezer fős magyar kisebbségre fordított figyelmet, s annak a reményének adott hangot, hogy a munkaebéd során még lesz alkalmuk részletekről is szót váltani.

Kérdésre válaszolva Janukovics megismételte, hogy reményei szerint Magyarország soros EU-elnökként hozzájárul az Ukrajna és az Európai Unió közötti vízummentesség mielőbbi megteremtéséhez, illetve a szabadkereskedelmi megállapodás megkötéséhez. Az MTI kérdésére válaszolva szégyenletesnek nevezte az Oroszország és az Ukrajna között éveken át dúló "gázháborút", ami súlyos következményekkel járt az európai fogyasztók számára.

Emlékeztetve arra, hogy Ukrajna aláírta az európai energetikai chartát, valamint megállapodásra jutott Oroszországgal a gázszállításokról, illetve tranzitról, azt ígérte, hogy a jövőben nem fordul elő ilyen eset. Janukovics kitérően válaszolt az ukrajnai magyaroknak tett választási ígéreteinek megvalósítását, valamint a kettős állampolgárságról szóló magyar törvénnyel kapcsolatos álláspontját firtató kérdésre.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását