2024. április 20. - Tivadar

Sitten vannak a fosztogatók

Elfogták a rendőrök azokat a betörőket, akik idős emberek lakását fosztogatták Hajdúhadházon. Hárman előzetes letartóztatásban vannak, negyedik társuk javítóintézetbe került - közölte Vezendi Jánosné rendőr őrnagy.
2010. november 30. kedd 16:59 - HírExtra
A hajdú-bihari rendőrségi szóvivő elmondta: tíznél több betöréses lopást követett el a négy gyanúsított. A legutolsó betörés helyszínén két karót is találtak a nyomozók, így joggal feltételezhető, hogy a tettesek a bántalmazásától sem riadtak volna vissza.

A rendőrség eljárást indított ismeretlen tettesek ellen, akik november 25-re virradóra feltörték egy hajdúhadházi családi ház melléképületét, és 50 kilogramm fagyasztott húst vittek el. Megpróbálták a lakás ablakát is kifeszíteni, de a tulajdonos észrevette - mondta a szóvivő.

A rendőrök egy fekete csuklyát találtak a ház közelében, a nyomozókutya pedig egy közeli házig vezette őket. A nyomozók előtt a ház lakói hasonló bűncselekmények elkövetése miatt már ismertek voltak. A lakásban tartott házkutatáskor előkerült az ellopott hús egy része, valamint nagy mennyiségű fagyasztott hús, amelyről feltételezhető volt, hogy bűncselekményből származik.

A lakásban tartózkodó öt férfit előállították. Kihallgatásukon kiderült, hogy a bűncselekmény elkövetésében négyen vettek részt, s hogy aznapra virradóra egy másik betöréses lopást is elkövettek, az előző két hétben pedig tíz bűncselekmény írható a számlájukra.

Idős emberek lakásába mentek be a fürdőszoba- vagy a kamraablakon az éjszakai órákban. Míg a lakásban a tulajdonos aludt, összeszedték az értékeket; élelmiszert, pénzt, mobiltelefont, arany ékszereket egyaránt vittek. A házkutatáskor egy másik fekete csuklyát is találtak a nyomozók - tette hozzá Vezendi Jánosné.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását