2024. április 20. - Tivadar

Megverte és kirabolta az idős asszonyt

A padláson rejtőzött el a rendőrök elől az a csömödéri nő, aki előzőleg azért vert meg egy ágyban fekvő idős asszonyt a Zala megyei Iklódbördőcén, mert az nem tudott neki pénzt adni - közölte a rendőrség.
2010. november 29. hétfő 17:14 - HírExtra
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője közölte: a bántalmazás során az idős asszony súlyos sérüléseket szenvedett. A bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható nőt a bíróság vasárnap harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte.

Salamon Róbert hozzátette: a nő az ablakot kitörve jutott be pénteken az iklódbördőcei idős asszony családi házába. Átkutatta a konyhát, majd a hálószobába ment, ahol az ágyban fekvő, 88 éves asszonyt megverte és pénzt követelt tőle. Az idős ember nem tudott neki pénzt adni, ezért a füléből vette ki a fülbevalóját, majd az élelmiszereket összepakolva távozott a lakásból.

A bejelentést követően pár órával a rendőrök a lakása padlásrészében találták meg és fogták el az Iklódbördőcén lakó, de csömödéri tartózkodási hellyel rendelkező nőt. A rendőrök a rablót őrizetbe vették, és előállították a lenti rendőrkapitányságra, ahol rablás és súlyos testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt indítottak ellene büntetőeljárást.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását