Belföld

MSZP: módosítani kell a költségvetésen

Az MSZP szerint a jövő évi költségvetésen mindenképpen módosítani kell a munkahelyteremtés, illetve az uniós források felhasználhatósága érdekében.

Varju László szocialista országgyűlési képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján hazugságnak nevezte a költségvetési vitában elhangzott azon kormányzati állításokat, amelyek szerint a kormány az uniós források segítségével teremt jövőre munkahelyeket.

Mint mondta, mivel az Új Széchenyi Terv pályázatait várhatóan jövő januárban írják ki – figyelembe véve a több hónapig tartó elbírálási folyamatot és a beruházások előkészítését – ezek csak 2012-ben teremtenek munkahelyeket.

Az ellenzéki képviselő felelőtlenségnek és elhibázott döntésnek tartja, hogy a 2011-es büdzsé tervezete nem tartalmaz elegendő forrást az uniós pályázatok önrészének támogatására, amin véleménye szerint mindenképpen változtatni kellene.

Hozzátette: ha nem módosítják a törvényjavaslatot, akkor kevesebben fognak pályázni.
Varju László emlékeztetett arra, hogy a következő három évben 6.500 milliárd forint uniós forrást lehet felhasználni a magyar gazdaság fejlesztésére.

Ezzel összefüggésben megjegyezte: az elmúlt hat hónap alatt mindössze 50 milliárd forintot fizettek ki a nyertes pályázóknak.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.