Belföld
Átadták az oktatótermeket
Múzeumpedagógiai célokat szolgáltató termeket adtak át kedden Kaposváron a Rippl-Rónai Múzeumban; a közművelődési intézmény a fejlesztéshez több mint 32 millió forint pályázati támogatás nyert el.
Költő László, a múzeum igazgatója a fejlesztés eredményét bemutatva elmondta: három termet újítottak meg. Egyikben múzeumi órákat, tematikus foglalkozásokat tartanak, és itt kap helyet a biológia szakkör is, a másik terem a természettudományos ismeretek gazdagítását szolgálja – e kettőt hallássérültek oktatására is alkalmassá tették. A harmadik terem a kézműves foglalkozások színtere lesz.
A tematikus foglalkozásokra berendezett teremben korszerű oktatási eszközök, így egyebek mellett interaktív tábla, projektor, számítógépek, fényképezőgép, videokamera, GPS, mikroszkópok, mikroszkópkamerák, a kézműves teremben két gépkorong, öt szövőkeret és nyolc rajzbak, a természettudományi kiállításhoz kapcsolódó teremben pedig új vitrinek és projektor várják a fiatalokat.
A pályázatba együttműködő partnerként több kaposvári oktatási intézményt – óvodát, általános és középiskolát – is bevontak.
A TIOP pályázat keretében a múzeum kiállítótermeiben információs pontokat alakítottak ki, melyek lehetővé teszik a gyűjtemény anyagának megismerését. Költő László, a múzeum igazgatója a fejlesztés eredményét bemutatva elmondta: három termet újítottak meg. Egyikben múzeumi órákat, tematikus foglalkozásokat tartanak, és itt kap helyet a biológia szakkör is, a másik terem a természettudományos ismeretek gazdagítását szolgálja – e kettőt hallássérültek oktatására is alkalmassá tették. A harmadik terem a kézműves foglalkozások színtere lesz.
A tematikus foglalkozásokra berendezett teremben korszerű oktatási eszközök, így egyebek mellett interaktív tábla, projektor, számítógépek, fényképezőgép, videokamera, GPS, mikroszkópok, mikroszkópkamerák, a kézműves teremben két gépkorong, öt szövőkeret és nyolc rajzbak, a természettudományi kiállításhoz kapcsolódó teremben pedig új vitrinek és projektor várják a fiatalokat.
A pályázatba együttműködő partnerként több kaposvári oktatási intézményt – óvodát, általános és középiskolát – is bevontak.
A TIOP pályázat keretében a múzeum kiállítótermeiben információs pontokat alakítottak ki, melyek lehetővé teszik a gyűjtemény anyagának megismerését.
Forrás: MTI