2024. április 16. - Csongor

Kolláth: több ponton támadható a különadó

Kolláth György alkotmányjogász szerint több magyarországi, továbbá európai uniós szerv és bíróság előtt is jogorvoslattal lehet majd élni a 98 százalékos adóról szóló szabályozással szemben.
2010. november 9. kedd 16:49 - HírExtra
A jogász, akit kedden az MTI a visszamenőleges hatályú végkielégítések különadójával kapcsolatban keresett meg, azt mondta: egy, ilyen tárgyú alkotmánymódosítás korrekt közjogi felülvizsgálat szerint értelmezhetetlen, alkalmazhatatlan, végrehajthatatlan.

Az Országgyűlés várhatóan a jövő héten szavaz a jogszabályról, amelynek lényege, hogy öt évre visszamenőleg 98 százalékos adóval sújtanák a végkielégítéseket. A vezetői végkielégítéseknél az adót a 2 millió, míg más esetekben a 3,5 millió forint felett vetnék ki.

Kolláth György szerint a "büntetőadó" miatt európai uniós szervekhez is lehet fordulni, ami egyben azt is jelenti, hogy ott akár a hazai alkotmány is elbukhat.

A jogász emlékeztetett arra, hogy a jogszabállyal kapcsolatban az első döntést a köztársasági elnök hozhatja; Schmitt Pál előzetes normakontrollt kérhet az Alkotmánybíróságtól (Ab), megfontolásra visszaküldheti az Országgyűlésnek, és ki is hirdetheti a törvényt.

Kolláth György szerint az Ab-nek "markáns eszközei vannak", és akár egy "közjogi patthelyzetet" is elérhet az ügyben. Véleménye szerint a jogszabálynak "tengernyi" alkotmányossági hibája van, amit a testület megállapíthat.

Ezzel összefüggésben utalt arra, hogy az Ab, amikor kihirdette az eredeti jogszabályt megsemmisítő határozatát, megállt, ám jelezte: nem vizsgálták felül teljes egészében a törvényt.
Kolláth György elmondta, egyelőre nem tudni, hogy ha mégis életbe lép a 98 százalékos adó, akkor az érintett adóalanyoknak miként kell fizetniük: korábbi kifizetőhelyükhöz vagy az APEH-hez kell-e fordulniuk, vagy az adóhatóság jelentkezik náluk, hogy "hölgyeim, uraim, szíveskedjenek ennyit meg ennyit befizetni".

Utóbbi esetben az adóhatóság elsőfokú közigazgatási határozatát meg lehet támadni, ugyancsak az APEH-en belül. Arra figyelmeztetett, hogy aki ezzel a lehetőséggel nem él, elmulasztja a bírói utat is.

Aki azonban fellebbezett az elsőfokú APEH-határozat ellen, "megperelheti" (a másodfokú, feltehetőleg azzal egyező tartalmú) APEH-határozatot is, és a fővárosi vagy a megyei bíróságokon kérheti a közigazgatási határozat hatályon kívül helyezését.

Kolláth György szerint a bíróság előtt "egy jó jogász" indítványozhatja, hogy a bíróság függessze fel a saját eljárását, és maga is forduljon az Ab-hoz. Ennek azért van jelentősége, mert ilyenkor az Ab majdani, esetleg kedvező határozata az előtte lévő ügyre is kihat.

A magyar bíróság továbbá úgynevezett "előzetes döntéshozatalt" is kérhet a luxembourgi székhelyű Európai Bíróságtól. (Az EU bírósága garantálja, hogy a közösségi jog értelmezése és alkalmazása egységes és megfelelő legyen.)

A jogász szerint a harmadik lehetőség az, hogy - ha jogerőssé válik a határozat - akkor az érintett a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságához is fordulhat.

Kolláth György szerint ha valaki Strasbourgban, vagy Luxembourgban nyer, akkor a magyar alkotmány bizonyulhat a Római Egyezménnyel és az uniós joggal ellentétesnek, ilyen eset pedig még nem volt.

Elmondta, a strasbourgi bíróság megállapíthatja, hogy a Magyar Köztársaság megsértette a Római Egyezményt, és kártérítést ítélhet meg, a luxembourgi bíróság pedig kimondhatja, hogy kötelességet szegett Magyarország.

Közölte azt is, ha valaki "elbukta" a közigazgatási pert, akkor rendkívüli jogorvoslatként 60 napon belül még alkotmányjogi panaszt nyújthat be az Ab-hoz. Ha ezt megnyeri, az Ab megtilthatja a szabály alkalmazását.

Kolláth György a szakszervezetekkel kötött kompromisszumokkal, engedményekkel kapcsolatban úgy vélte: "az nem elvi szabályozás, hogy valaki mentesül az adófizetés alól, más meg nem, van akinél a plafon 2, és van akinél 3,5 millió". A diszkrimináció nyilvánvaló - tette hozzá.

A jogász arról is beszélt, hogy szerinte már a büntetőadó mértékével is baj van. Arra mutatott rá, hogy az adók mértéke nem lehet önkényes, nem lehet elkobzó, büntető és szankció jellegű, így a jogszabály már emiatt is elbukhat az Ab előtt.

A jogszabály öt évre visszamenőlegesen történő kiterjesztéséről pedig azt mondta: a visszamenőleges negatív jogalkotás egy évre sem lehetséges, nemhogy 5 évre, és ez véleménye szerint mind a strasbourgi, mind luxembourgi bíróság előtt elfogadhatatlan.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását