Belföld

Védelmi Bizottság: egészségügyi központ kell Devecserre

Egy Devecserben felállítandó egészségügyi központ létrehozására tett javaslatot a kormánynak a vörösiszap-katasztrófa miatt a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság pénteki ülésén. A szűrőállomásként és orvosi csoportként dolgozó intézmény tavasztól üzemelne.

Ékes József, az ajkai térség fideszes országgyűlési képviselője a testületi ülést követően az MTI tudósítójának azt mondta: azért javasolták a központ létrehozását, hogy pontos állapotfelmérés készüljön a vörösiszappal érintett településeken élő emberek egészségügyi állapotáról, és megnyugtató válaszokat kapjanak azokra a "kósza hírekre", amelyek mérgezett talajról, levegőről és rákos megbetegedésekről szólnak.

A honatya, aki a kármentő bizottság tagja is, kijelentette: a szálló por koncentrátuma a térségben nem haladja meg az egészségügyi határértéket, az ivóvíz nem szennyezett, és mindent megtesznek azért, hogy a térség újra élhető legyen.

Neves orvosok lakossági fórumon adnak majd tájékoztatást, de a felmerülő esetleges problémák megoldására helyben kell választ adni – mondta, hozzátéve: ezért javasolják a kormánynak, hogy jövő április végéig hozza létre ezt az egészségügyi központot.

Lasztovicza Jenő, a védelmi bizottság és a megyegyűlés elnöke az ülés után újságíróknak azt mondta: a létrehozandó központban szűréseket, konkrét orvosi ellátásokat végeznének, és pszichológusok is segítséget adnának. A fideszes országgyűlési képviselő, aki a kármentő bizottság elnöke is, közölte: a központ feladata lenne, hogy a térségben, a kiskertekben termelt növényekről megállapítsa, emberi fogyasztásra alkalmasak-e.

Megjegyezte, az eddigi mérési eredmények szerint nem szívódtak fel nehézfémek a vörösiszappal nem érintett kertekben lévő termékekben, és a környék betakarításra váró kukoricatábláiban sem találtak olyan anyagot, amely takarmányozási célra ne lenne alkalmas.
Lasztovicza Jenő elmondása szerint a nem elöntött termőföldbe, a szántókba sem került olyan mélyen a lúgos szennyezőanyag, amely veszélyeztetné a vetést vagy a következő évi betakarítást.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.