Belföld

KDNP: a kórház pénzügyeit folyamatosan figyelni kell

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint a kórházi finanszírozás veszteségeinek további növelését elkerülendő a veszteséges kórházak pénzügyi terveinek folyamatos felülvizsgálatára, úgynevezett követő konszolidációra van szükség.

Nagy Kálmán, a kisebbik kormánypárt egészségügyi szakpolitikusa csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a 27,5 milliárdos többlet messze nem elég a konszolidációra, de nem is kevés.

Külön kiemelte, hogy az elmúlt években hátrányosan diszkriminált egyházi fenntartású intézmények mintegy 650 millió forintos juttatásban részesülnek. Ez a kifejezetten a KDNP kérésére megvalósuló támogatás azért is indokolt, mert esetükben állami feladatokat felvállaló és ellátó intézményekről van szó.

A szakpolitikus szükségesnek tartaná az adminisztrációs terhek csökkentését az alapellátásban, és változtatásokat szorgalmazott a rezidensképzésben is.

Kitért arra is, hogy négy kórházzal a magyar állam perben áll jogtalan kapacitás-elvonás miatt. Mint mondta, ezekben az esetekben peren kívül szeretnének megegyezni.

A szakpolitikus szükségesnek tartaná az adminisztrációs terhek csökkentését az alapellátásban, mint kifejtette egy családi orvosnak nem lenne szabad napi fél óránál több időt adminisztrációval töltenie. Nagy Kálmán változtatásokat szorgalmazott a rezidensképzésben is, a kormánypárti politikus növelné az ágy melletti betegellátás arányát. Beszélt arról is, hogy a kamaráknak minősítenie kell a külföldi álláshirdetéseket, ezek ugyanis sokszor csak a külföldi munkavállalás előnyeit tüntetik fel.

Nagy Kálmán indokoltnak és elvárhatónak tartotta, hogy a gyógyszerészek a gyógyszertárak működésében gazdaságilag meghatározó szerephez jussanak. Ez véleménye szerint jelentős előrelépést hozhat a területileg egyenletes gyógyszerellátás megteremtésében.

A teendők között említette, hogy rendezni kell a méltányossági gyógyszerhez jutás kérdéseit, a gyógyászati segédeszköz-ellátás jelenlegi anomáliáit. Foglalkozni kell továbbá a jelenleg alkalmazási engedéllyel nem rendelkező, de a nemzetközi és hazai gyógyításban elismerten hatékony gyógyszerek alkalmazásának legalizálásával. A KDNP-s politikus emellett biztosítaná, hogy a szakorvosok mind a kivizsgálás, mind a gyógyszerelés tekintetében a legmagasabb járóbeteg ellátási szintet nyújthassák.

Kérdésre válaszolva azt mondta, hogy Szócska Miklós egészségügyi államtitkár menesztéséről szóló hírek mögött olyan erők állnak, akik nem a döntően állami ellátásban érdekeltek.
Szintén újságírói felvetésre hangsúlyozta: nincs koncepcionális vita a Fidesszel, "konkrét ügyekben van megbeszélni való", de van megbeszélni való esetleg a KDNP-n belül is.

Hozzátette: a konszolidáció során kórházaknak juttatandó források ügyében vannak egyeztetések. Kiemelte: Szócska Miklós egészségügyi politikáját sokkal felkészültebbnek érzik, mint az előző kormányét, sokkal mélyebb a szakértelem, s nagyra becsülik azt a törekvését, hogy nem "rángatja az egészségügyet". Szócska Miklós és a Fidesz a KDNP-vel egyeztetve lépésre-lépésre előre haladó világos és átlátható egészségpolitikát kíván megvalósítani – mutatott rá a kormánypárti képviselő.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.