Belföld

Halálos baleset az 54-es főúton

Két ember életét vesztette, további három megsérült egy balesetben szombaton kora délután az 54-es főúton, Jakabszállás határában – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.

Eddig tisztázatlan körülmények között két jármű ütközött frontálisan Jakabszállás Kecskemét felőli határában, az 54-es főút 16-os kilométerszelvényénél – tájékoztatott Mihályné Bornemisza Eleonóra.
Az egyik gépkocsiban utazók közül az elsődleges információk alapján ketten a helyszínen életüket vesztették. A harmadik utas nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Ugyancsak könnyebb sérülésekkel szállították kórházba a másik személyautó vezetőjét, illetve utasát is – tette hozzá a sajtóreferens, aki jelezte: az érintett szakaszon a teljes útzár feloldását követően, várhatóan délután három óra körül indulhat újra a forgalom. Ezt követően a helyszínelés, illetve a műszaki mentés befejezéséig félpályás forgalomkorlátozás és rendőri irányítás mellett, váltakozó irányból haladhatnak az erre közlekedők.

Továbbra is tisztázásra vár, mi okozhatta a település Kecskemét felőli határában történt balesetet. Időközben annyi kiderült, hogy a karambol következtében egy 34 esztendős soltvadkerti férfi és egy ugyancsak 34 éves bócsai nő halt meg a helyszínen. A sofőr mellett ülő utast a mentők csuklótöréssel szállították kórházba. A másik gépkocsiban ülő két ember, egy nő és egy kiskunhalasi férfi könnyebb sérüléseket szenvedett – tette hozzá a sajtóreferens.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.