2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Megkezdődött a kárfelmérés Kolontáron

Megkezdték a vörösiszap által elöntött mintegy ezerhektárnyi mezőgazdasági területen a szakértői kárfelmérést, és annak eredményétől függően döntenek a helyreállítási munkálatokról.
2010. október 23. szombat 16:54 - HírExtra
A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal munkatársai talajmintákat vesznek, és felmérik hány hektáron, milyen aranykorona értékű és milyen műveleti ágban használt termőföldben mekkora a szennyeződés.

A tervek szerint a vörösiszappal majd három héttel ezelőtt elöntött területen kísérleti mezőgazdasági telepeket nyitnak, és energianövényeket termelnek majd - mondták a helyszínen dolgozó szakemberek.

A Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság talajvédelmi osztályának munkatársai azt is megmérik, hogy a korábban szántóként használt területnek mekkora a termőértéke. Ugyanis ha a kármentesítés során a földekről összegyűjtik a vörösiszapot, a termőréteg tetején lévő humuszt is eltávolíthatják, és a terület mezőgazdasági műveletre alkalmatlanná válhat, ezért azt rekultiválni kell majd.

Az eddigi mérési eredmények szerint a külterületi részeken mintegy 10 centiméter mélységig jutott el a szennyeződés, de attól tartanak a szakemberek, ha a téli csapadék beállta előtt nem sikerül eltávolítani a vörösiszapot, a hó és az esővíz mélyebbre is elviheti a szennyeződést.

Toldi Tamás, Devecser polgármestere az MTI tudósítójának már korábban is utalt arra, hogy az 1017 hektárnyi külterület mentesítéséről és az esetleges földcseréről egyeztetést folytatnak az érintett területek polgármesterei az akadémia szakembereivel és a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal munkatársaival. Szó volt arról, hogy a sérült termőterületet izolálják, vagy alternatív módon hasznosítják, például erdősítik.

Kolontáron, ahol az iszap több utcát és legalább öthektárnyi belterületet elpusztított, emlékparkot alakítanak ki, míg a Torna-patakon túli részen kísérleti mezőgazdasági területet hoznak létre.
Ahhoz, hogy mindez megvalósuljon, a területet az államnak ki kell sajátítania, majd magyar egyetemek közötti pályázaton kiválasztják, milyen projekt révén próbálják mentesíteni a mezőket és szántókat.

A kisajátítás során a földterület tulajdonosai nem pénzt, hanem ugyanakkora területű és aranykorona értékű földet kapnak majd.

Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár korábban utalt arra, ezeken a területeken hasznot hozó mezőgazdasági munkát nem lehet végezni, állati vagy emberi fogyasztásra alkalmas növényeket nem lehet termelni akár másfél-két évtizedig, ezért olyan növényekkel, vegyszerekkel, baktériumokkal kell kísérletezni, amelyek közömbösítik az erősen lúgos, enyhén radioaktív vörösiszapot.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását