2024. április 26. - Ervin
Megújult a Nagymező utca 22-24. Új darabok, új koncepciók és új igazgató. Verebes Istvánnal a régi Mikroszkóp, ma Kabaré 24 vezetőjével beszélgettünk a színházat érintő szellemi és fizikai változásokról, múltról és jövőről.
2010. október 21. csütörtök 12:23 - Bagics Bence
Miben más a Kabaré24 mint például a nyíregyházi színház?

Verebes István
Verebes István (Budapest, 1948. július 4. -) Jászai Mari-díjas színész, rendező, dramaturg, író, színházigazgató, műsorvezető. 1973-tól 1974-ig a Magyar Televízió szerkesztője volt. Az 1980-as években vált ismertté, amikor a Magyar Rádiónál vezetett kabaréműsorokat, politikai témákat sem kerülve. A rendszerváltás után állandó műsorvezetője lett az MTV Nap-kelte című, szombat reggeli műsorának (2009-ig). Apja Verebes Károly, színész.
Ez a színház nem csak a nyíregyházitól, hanem valamennyitől eltérő feladatokat ró egy színházigazgató számára. Egy átlagos színháznál az igazgató kitalálja, melyik darabokat játsszák az adott évadban, kik legyenek a szereplők, a rendezők és ezzel gyakorlatilag a színházigazgatás lényege teljesítve van.

A többi időben elmeorvos, gyóntatópad, jós szerepkörben tetszeleg. Ez is nagyon fontos, hiszen egy színész nyersanyaga az idegrendszer és a fizikum.

Egy kabaré teljesen más. Először is ki kell találni, hogy a kabaré miről szóljon, mi az, ami az embereket érdekli, ami alapkonfliktus. Ezek után szükség van egy gegpartira, ahol ki kell agyalni azokat az unikális stílusjegyeket, csavarokat, amitől izgalmas lehet az előadás és rá kell venni a szerzőket, hogy írják meg a darabot.

Ezt követően összegyűlik egy nagy anyag, amit szerkeszteni, arányítani kell. És még ez után is kell találni egy olyan formát, egy olyan valamit, amire a néző azt mondja, hogy de bátrak ezek. Végül pedig a siker is szükséges.

Ezeken a gegpartikon kik vesznek részt, ki szólhat bele a végkifejlet alakulásába?

Mindenki. Itt egy fél mondat, egy apró poén is kincs. Vannak olyan munkatársaink, akik az egész alkotó folyamatot nem látják át, de ha beülnek a próbákra, hozzá tudnak tenni két olyan mondatot, ami feldobja azt a jelenetet. A takarítónőtől kezdve a portáson át az igazgatóig mindenki mondhat hasznos és jó dolgokat.

Helyet kaphatnak a repertoárban régi jól bevált klasszikusok, vagy az aktualitásokon van a fő hangsúly?

Nem célom soha, hogy konzervált sikereket felmelegítsek. A legfontosabb dolog, hogy közeledjen ahhoz a valósághoz, ahhoz az életérzéshez, ami mai emberekben lakik. Fontos, hogy ráismerjen arra, ez róla szól, vagy éppen egy olyan kérdést feszeget, ami őt foglalkoztatja.

Érdekes módon ez, az elmúlt húsz évben nagyon takarékosnak mutatkozott az emberekben. Annyira elegük van a bajaikból, a szélsőségek ádáz, hektikus voltából, és egyáltalán magából a politikából, hogy már röhögni sem óhajt azon.

Túl van azon a ponton, ahol humor tárgyává lehetne tenni azt, hogy három falut elöntött az iszap. Ez a környezeti katasztrófa rávetíti az egész országra a hangulatát. Amikor a szörnyűség bekövetkezett éppen otthon voltam, és az első gondolatom az volt, mi történne, ha éppen velem esik meg ugyanez.

Ha éppen az én könyveimet, a szüleim képeit, bútorait viszi el a vörösiszap, akkor mihez kezdek? Nagyon rossz érzéseket ébresztett bennem, és úgy vélem mindannyiunkban, ezért még megpendíteni sem lehet ezt a ma esti kabaréban. Skizofrén helyzetben van a néző és nem biztos, hogy nevetni szeretne azon, ami a flaszteren történik.

Milyen változáson esett át a Kabaré24 a Sas József által vezetett Mikroszkóp színházhoz képest?

Nagyon gyors, talán túlságosan is rohamos volt az átalakulási folyamat. Hibásan túlhajszolt fordulatot hajtottam végre, melynek tanulságait levonva ma már óvatosabb vagyok. Saját felelősségemet nem tudom elhárítani.

Olcsóbban kell adnunk a jegyeket. Ha egy ilyen szintű társulatot fent szeretnénk tartani, akkor a mostani támogatás nem elegendő, és ha az önkormányzat adna évi két milliárd forintot, akkor sem biztos, hogy elérnénk a célközönséghez.

Nagyon nehéz elérni azt, hogy a száznyolcvan férőhely minden este meg legyen töltve, és az ebből befolyó összeg elegendő legyen ahhoz, hogy egy hónap múlva is ki tudjuk fizetni a színészek járandóságát.

A társulat majdhogynem semmit sem változott a Mikroszkóp egykori gárdájához képest. Miért ragaszkodnak ennyire a művészek ehhez a színházhoz?

A régi csapat zöme, már évtizedek óta itt van, akik szeretik ezt a műfajt és ebben voltak sikeresek. Manapság senki nem mozdul a színházától, mert ki kell fizetni a gáz és villanyszámlákat.

Amikor kiválasztottad azt, hogy Karinthyt vagy éppen Szép Ernőt dolgozol fel, mi volt a koncepció?

E két szerző esetében az egyetemes szemlélet illetve a finom áttetsző irónia volt az, ami miatt darab született a műveikből. Úgy éreztem ez a világlátás van legközelebb ahhoz a közönséghez, aki ideszokott.

Az, hogy Karinthyt a huszadik század elején ugyanazok a gondolatok foglalkoztatták, mint a ma emberét, és ezt mindenféle személyeskedés nélkül, általánosság köntösébe öltöztetve tudta megfogalmazni.

Ráismertet arra, hogy akkor is a bank, a pedagógia olyan volt amilyen, hogy akkor is a halandzsával el lehetett érni, hogy pénzt szerezzen az ember, tulajdonképpen minden ugyan olyan volt, csak az üzlet változott. Arra gondoltam, hogy erre fogékony lesz a közönség, de úgy látszik tévedtem.

Október 3-án mutatta be a Kabaré24 a Nicsak:Kibeszél! című darab felújított változatát. Miért volt szükséges a renoválás?

Az eredeti előadás kétharmadára azt mondanám, hogy nem ezt vártam, mert parabolák és líra is volt benne a mostani változattal szemben, ami inkább mulatságos. Rengeteg olyan dolgot tartalmazott, amit én szeretek és szellemesnek tartok, de mások szerint csak mosolyogni lehetett rajta.

Felhőtlen kacagást szeretne a néző, hibába mondom, hogy az élet nem csupa felhőtlen és kacagtató dologból áll. Itt az ősz lehullanak a levelek, nemsokára jön a tél, meghal a természet, azért, hogy majd tavasszal ismét bimbózzon. A természet kegyetlen és őszinte és ezt nem szeretik az emberek. Nem kedveli a közönség, mikor azt mondom, nem szeretjük a politikusokat, de kik választották őket? Ők nem a mi tükörképeink, nem bennünket képviselnek?

Milyen témakörökkel foglalkozik az előadás?

Alapvetően avval, hogy jó-e az, ha egy berendezkedés, bizonyos kényszerűségekre beszél rá. Sugallja azt, hogy jobb egyetérteni, mint nem. Beszél arról, milyen önkényes és megalapozatlan a szélsőség ítélete. Megjelenik a darabban, hogy hülye technológiával kommunikál elsősorban a baloldal. Ezek mellett természetesen sok minden mást is boncolgat a produkció.

Szili Nóra interjúműsorában egyszer azt nyilatkoztad, hogy a mai világot már nem érzed magadénak…

Ezt most is tartom, én elavultam. De velem avult sok minden más is, ilyen például a Gutenberg galaxis is. Egész életemben olvasó ember voltam és az a fajta színházeszmény, amit én tanultam a negyven év alatt, az egy színészközpontú, érthető történeteket elmesélő, a néző számára szándékoltan átélhető, a szerző által sugallt stílusú színház volt.

Nekem nincsen rendezési stílusom, nem lehet ráismerni az első és a tizenkettedik rendezésemre, hogy ezt biztos a Verebes műve. Mindig a korszerűség és a szerző világát megjelenítő kifejezésmód elvét követtem.

Ma ilyen nincs, minden plakát. Plakát a politikai kampány, a különféle arcokat, áleseményeket generáló, élethelyzeteket mímelő televízió, és plakát az újságok címlapjai, az üzletek kirakata. Mindenben triviális, minden téren kirívó. A másik véglet a mérhetetlen gagyi, ami reflexeket csiklandoz és klisékből építkezve ugyanazt a viccet elmondja negyvenszer másképp. Ehhez nekem se kedvem, se képességem.

Egy kabarétréfában is a jellemek érdekelnek, az, hogy a világ, hogyan költözik az emberbe. Szép Ernő Vőlegény című írásában egy szó sincs arról, hogy milyen társadalomban játszódik a cselekmény, de pontosan ismerem az embereket és tudom, hogy milyen világot képzelhetett el a szerző. Ettől válik örökérvényűvé és bármikor játszhatóvá.

Az a fajta kifosztottság, hamis ambíció, hazugság, érdek, az mindig ugyanolyan az emberi lényben. A színészet akkor értelmes, ha vallomás. Akkor átélhető, ha tényleg olyat tudok elmondani hitelesen, ami az én sebem, gondom, vagy vágyam.

Ha nem átélhető akkor nem érdekel. Gyakorta vagyok érzelmes, impulzív, esetenként provokatív, mert mindenképpen azt akarom, hogy téma legyen, hasson másra az, amit mondok vagy teszek. Amíg beszélünk valamiről, addig nincs agresszió. Lehet, hogy általában véve nekem nem olyan sarkított a véleményem, de mégis azt akarom, hogy foglalkoztassa a másikat és beszéljünk róla.

Annak a diffuzitásában hiszek, hogy valamelyest átmegyünk egymásba. Át kell, hogy éljem a másképp gondolkozónak a döntését, hogy mit miért tesz. Ezért ez a kabaré nem ítélkezik, hanem kérdez. Megpróbálom megérteni azt, hogy az Orbán Viktor féle politikai berendezkedés miért épül olyanná, de ilyenkor csak jóhiszeműen kérdezek, amiben benne van az is, hogy nem értem és furcsállom azt. Még véletlenül sem jelentem ki, hogy ez egy barom, egy gyilkos, vagy hazaáruló.

Azért magadban csak megfogalmazod a saját válaszod…

Még ezt se mondanám. Egy politikusnak az érvénye nem aznap dől el. El kell telni tíz-húsz évnek, hogy kiderüljön maradandót alkotott, avagy nem, lásd Kádár-rendszer. Kádár munkásságát egészen máshogy látjuk ma, mint 89’-ben, de másképp láttuk 57’-ben és 62’-ben is. És nemcsak, hogy másképp látjuk, mások és mások is különféleképpen látják.

Az tudom elmondani, hogy Kádár János borotvaélen táncolt, miközben elkövetett bűnöket, emellett az adott körülményekhez képest olyan világot teremtett, amiben kifogásokkal, szenvedésekkel, kínokkal együtt, de lehetett létezni. Egy sor dolog, amiért akkoriban felemeltem a hangom, elviselhetőbb volt, mint ma.



Azt érzem, hogy amikor kihal egy színész korosztály, akkor velük sok másik színész is meghal. Gondolok itt arra, hogy a mai fiatalok nem ismernek egy Ferrári Violettát, egy Feleki Kamillt, egy Gobbi Hildát, miközben húsz-harminc évvel ezelőtt még közszájon forogtak, és színészlegendákként ismerték őket.

Igazad van, és ez a mi felelősségünk, mert önző, nárciszista és önkörű lett, például az értelmiség. Bizonyos értelmiségi vonulatok olyanok lettek, mint egy báb. Megegyezett a kritikájuk, egyneművé, kirekesztővé váltak, és módfelett liberálisak lettek mind az urbánus mind pedig a népies vonalon. Nem azt mondták, hogy Móricz Zsigmond vagy Szabó Dezső ugyanolyan jól ír, mint Kosztolányi és Karinthy, hanem azt, hogy Kosztolányi és Karinthy nekünk nem kell, mert mást szeretünk.

Ehhez csatlakozott még egy szubkulturális támadás is, melynek amerikanizálódás a neve. Az a baj, hogy egy kétszázötvenmilliós országban ugyanazok az arányok érvényesülnek, mint nálunk. A kapitalista piacgazdaságban a szubkultúra 92-94 és az értékkultúra körülbelül 6-8 százalék.

Ott a probléma, hogy ha egy akkora országban, mint mondjuk az Amerikai Egyesült Államok, kiadnak egy könyvet, akkor ott megveszi két-hárommillió ember és fényesen él a könyv szerzője, ámde egy tízmilliós országban megveszi mindössze hatezer. Ez a különbség.

Az értelmiségek bezárkóztak saját köreikbe, mert látták, hogy az egyedüli érvényesülés nem megy. E csoporton belül elkezdték támadni egymást, miközben fejükre zúdult a plázáktól, multiplex moziktól, a diszkótól kezdve, a vállalkozásokon, televíziós baromságokon keresztül minden. 
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását