2024. május 12. - Pongrác

Kiakadtak a kínaiak

Liu Hsziao-po kitüntetése a Nobel-békedíjjal, mivel egy elítélt bűnözőről van szó, egyenértékű a bűnözésre való felbujtással - jelentette ki csütörtökön Pekingben Ma Csao-hszü kínai külügyi szóvivő.
2010. október 14. csütörtök 18:41 - HírExtra
A szóvivő tájékoztatóján - utalva Liu státusára - azt hangoztatta, hogy Kínában a törvények mindenkire egyaránt vonatkoznak, s az állam joga - mint minden országban -, hogy a törvénytelenségeket szankcionálja. "Lehetséges, hogy Liu kitüntetése mögött valójában az húzódik meg, hogy vannak, akik rossz szemmel nézik a kínai sajátosságú szocializmus építésének útját és gyűlölik a kínai politikai rendszert?" - tette fel a kérdést. Kína ügyeiről a kínaiaknak kell dönteniük - szögezte le.

Hozzátette: Kína sem szól bele mások dolgába és nem engedi meg, hogy mások beleszóljanak az övébe. Peking a Nobel-bizottság döntését, illetve az ahhoz kapcsolódó nemzetközi reakciókat a belügyeibe való beavatkozásnak tartja, s ezt most is megerősítette, amikor a norvég kormány, vagy a japán miniszterelnök azon megnyilatkozásait kommentálta, amelyek Liu szabadon bocsátására, vagy felesége Liu Hszia házi őrizetben tartásának megszüntetésére szólítanak fel.

A norvég Dagbladet című lap tudósítói a tájékoztatón három alkalommal is kérdéseket tettek fel, köztük hazájuk és Kína kapcsolatának várható alakulásáról. A szóvivő ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a norvég kormány "támogatta a helytelen döntést", vagyis Liu Hsziao-po kitüntetését, "ezek után miért kellene a szuverenitásában és méltóságában megsértett Kínának ezt szó nélkül hagynia?" - kérdezte.

Norvégia kínai partnerei ilyen helyzetben "természetes, hogy nem akarják fejleszteni a kapcsolataikat" - állapította meg a kínai külügyminisztérium szóvivője, aki egyben a tárca információs osztályának a feje.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását