2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Felovad az északi sarkvidék

Húsz-harminc éven belül a nyári hónapok alatt teljesen elolvad az északi sarkvidéket borító jég -vélik amerikai kutatók.
2010. október 7. csütörtök 19:14 - HírExtra
Az amerikai hó- és jégkutató központ (NSIDC) tudósai szerint minden jel arra utal, hogy az elkövetkezendő évtizedekben teljesen visszavonul a tengerek jege. Ezt a legutóbbi, az Északi-sark környékén nyáron végzett vizsgálatok is alátámasztották.

A legvastagabb jégréteg, amely öt évnél régebbi, csaknem teljesen eltűnt: szeptemberre mindössze hatvanezer négyzetkilométer maradt belőle. A nyolcvanas években az év ugyanezen szakában még kétmillió négyzetkilométeren borította legalább ötéves jég a területet.
Mark Serreze, az NSIDC igazgatója elmondta, hogy 20-30 év múlva az északi sarkvidék idényszerűen teljesen jégmentes lesz. Ezen a prognózisukon az sem változtat, hogy idén ismét több két- és hároméves jégréteget találtak.

"A döntő kérdés ugyanis az, hogy ez a jég a jövő nyarat is túléli-e" - mondta el James Maslik, a coloradói egyetem professzora.

A mérések 1979-es kezdete óta az északi sarkköri jég csupán két alkalommal volt kisebb, mint idén.

Szeptember 19-én műhold segítségével a jégtakaró kiterjedésének minimumát 4,6 millió négyzetkilométerben állapították meg. Ennél csak 2007 és 2008 nyarán mértek kevesebbet. Az eddigi negatívrekordot 2007-ben érte el a jég, amikor a jégtakaró 4,2 millió négyzetkilométerre zsugorodott.

1980-ban az óceánnak még 7,8 millió négyzetkilométerét borította jég.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását