Startol a Rubik-kocka Eb
Péntektől vasárnapig tart a Rubik-kocka Európa-bajnokság a Klauzál Házban Budapesten.
2010. október 1. péntek 07:06 - HírExtra
A versenyzők 21 számban mérettetik meg magukat, pénteken lesznek a selejtezők, másnap a középdöntők és döntők, vasárnap pedig a döntők - mondta el Kovács János, a Rubik Stúdió ügyvezetője csütörtökön az MTI-nek. Újdonság a Mozaik Building versenyszám, viszont még mindig a hagyományos 3X3-as kocka kirakása "viszi a prímet" - tette hozzá. Ez utóbbi számban 280 versenyző is részt vesz, akiknek teljesítménye között pár tizedmásodperc eltérés van.
A versenyzőknek az automata stoppert két kézzel kell elindítani és két kézzel kell lenyomni - tájékoztatott. A bajnokságra közel 300-an jelentkeztek 28 országból, Magyarországról 50-en regisztráltak.
Rubik Ernő szerint bűvös kockája töretlen népszerűségének titka, hogy sok titka van. A Kossuth-díjas játéktervező korábban Pécsett, a matematika és a művészetek összefüggéseivel foglalkozó Bridges Világkonferencián elmondta: a kocka sikerének talán a legfontosabb kulcsa, hogy használatakor nem számít a nyelv, az életkor, a képzettség, a játékos neme.
Hozzátette, hogy az 1975-ben feltalált játék ma a legjobban a fiatal fiúk körében terjed, akiknek bizonyos csoportjai a rivalizálás egyfajta eszközeként használják azt. "Az pedig, hogy milyen gyorsan lehet kirakni, azon is múlik, ki mennyi kombinációt ismer. Ezeket tanulni rendkívül idő- és energiaigényes elfoglaltság, de amikor már tudjuk, akkor az eredmény tovább fokozható. Így lehetséges, hogy a legjobbak hét másodperc alatt megoldják" - jegyezte meg.
Rubik kocka világbajnokságot már két ízben rendezték Budapesten, 2007-ben és 1982-ben.
Forrás: MTI