Belföld
Feljelentést tesz az MSZP
A választás rendje elleni bűncselekmény alapos gyanúja miatt feljelentést tett a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságon egy független székesfehérvári önkormányzati képviselőjelölt ellen az MSZP székesfehérvári és városkörnyéki szervezete.
A pártszervezetnek az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleménye szerint Szigli István olyan választási kiadványt jelentetett meg, amely "sérti a választás tisztaságának megóvására, valamint a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás követelményére vonatkozó alapelveket, nem utolsósorban pedig sérti az esélyegyenlőséget az induló jelöltek között".
Maga a kiadvány, illetve a benne megfogalmazott állítások alkalmasak a választópolgárok tudatos, szándékos megtévesztésére – áll a közleményben.
A pártszervezet a helyi választási bizottságnál is kifogást emelt; a testület szombaton tárgyalja az ügyet.
Forrás: MTI