Belföld
Orbán: csak összetartással arathatunk babérokat
Mezőtúron csak az összefogással lehet megnyerni a vasárnapi önkormányzati választást, és akkor 20 év után végre a Fidesz-KDNP adhatja a város polgármesterét - mondta Orbán Viktor hétfőn a Berettyó-parti településen, ahol jelöltjük Herczeg Zsolt támogatására buzdította az embereket a helyi közösségi háznál mondott rövid beszédében.
Ezért arra kérem a jelenlévőket, ha valóban változást akarnak, akkor beszéljenek erről mindenkivel, mert "ha nem tudunk felállni a változás mellett, akkor minden úgy marad, ahogy volt" – tette hozzá a pártelnök-miniszterelnök.
Ha mégis baloldali többségű önkormányzat alakulna Mezőtúron, ez nem jelenti azt, hogy "a település lekerülne Magyarország térképéről" – jelezte a politikus.
De Magyarországnak ma összefogásra van szüksége a kormány és a városok között, és "sokkal könnyebben tudok segíteni egy bajban lévő városon akkor, ha az ott lévő emberekkel egy húron pendül a gondolkodásmódunk" – húzta alá Orbán Viktor.
Mint a pártelnök-miniszterelnök kitért rá, a vasárnapi választás nem csak Mezőtúrról szól, hanem arról is, hogy a választók támogatják-e azt, amit a kormány az elmúlt négy hónapban tett.
Ennyi idő alatt nyilvánvalóan nem lehetett az ország minden gondját megoldani, "ilyen butaságot épeszű ember nem is mond" – fejtegette a politikus mintegy 200 fős fiatalokból és idősebbekből egyaránt álló hallgatósága előtt.
Magyarországnak még mindig sok a baja és két-három év legalább rámegy arra, hogy ezekkel megbirkózzunk – figyelmeztetett Orbán Viktor.
Ezért kellenek mindenütt partnerek, "mert ezt az országot nem lehet Budapestről felemelni, (…) mindenhol, minden egyes helyen, így Mezőtúron is meg kell emelni" – mondta, megjegyezve: ha nem tudnak olyan embereket választani, akik megszervezik ezt a munkát, akkor városuk ott marad ahol most van, és nem tudják bekapcsolni a fejlődésbe.
Orbán zárásul arra buzdított mindenkit: éljen szavazati jogával, hogy a változás ne csak az országban, hanem Mezőtúron is bekövetkezzen.
Forrás: MTI