2024. június 17. - Laura, Alida

MNV: segítenek a Malévnak

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 14,7 milliárd forinttal megemelte a Malév Zrt. tőkéjét és 5,7 milliárd forint hitelt is nyújtott - közölte az MNV Zrt.
2010. szeptember 24. péntek 16:32 - HírExtra
A 95 százalékban állami tulajdonban lévő légitársaság pénteki folytatódó rendkívüli közgyűlésén úgy döntöttek, hogy 9,4 milliárd forint adósságot, beleértve a kamatot is, tőkévé alakítanak, további 5,2 milliárd forintot pedig készpénzzel teljesítenek.

A társaság megfelelő likviditásának biztosítására az MNV Zrt. a fenti tranzakcióval egy időben újabb 5,7 milliárd forintos hitelt is nyújtott a társaságnak - olvasható az MNV közleményében. A korábbi tájékoztatás szerint a Malév "a visszaállamosítás óta" 9,2 milliárd forint tulajdonosi kölcsönt kapott.

A Malév 95 százaléknyi részvénye az idén tavasszal, hitel-tőke konverzióval került a magyar állam tulajdonába, míg a maradék öt százalék az orosz állami Vnyesekonombank érdekeltségébe tartozó AirBridge Zrt.-nél maradt.

Azt az MNV nem közölte, hogy az alaptőke emelést teljes egészében a magyar állam teljesíti-e. Erre annyi utalás van csak az MNV közleményében, hogy "a magyar kormány, figyelembe véve a Malév Zrt. örökölt pénzügyi helyzetét, felmérve az iparágat világszerte sújtó recesszió kedvezőtlen hatásait, köztük a kerozin drasztikus áremelkedését és az utasforgalom csökkenését, felhatalmazta a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt, hogy biztosítsa a légitársaság zavartalan működését".

Az orosz bank egyébként a Malév finanszírozója is. Márton Attila a légiközlekedésért felelős miniszteri biztos nyár közepén az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a magyar légitársaság 102 millió euróval (jelenlegi árfolyamon mintegy 29 milliárd forint) tartozik az orosz banknak. Azt viszont most nem közölték, hogy a tőkeemelés során a hitel-tőkekonverzió ezt az adósságot mérsékli-e.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását