Belföld
Népszigeti elképzelések
A XIII. kerületben Dr. Tóth József a polgármester, idestova 20 éve, de nem csak neki vannak tervei a a jövőre nézve. Spaller Endre FIDESZ-es jelölt programját általánosság és természetesen a lendület jellemzi.
Milyen programmal indul a XIII. kerületi önkormányzati választásokon?
Három pontot szeretnék kiemelni a programomból.
A legfontosabb talán a szociális rendszer javítását célozza. Ezen a téren el akarjuk érni azt, hogy azokat a lakókat, akiknek különféle szociális problémájuk, igényük van, az önkormányzat direktben megkeresse, nem mindenki igazodik el a hivatalos életben.
Akik nem akarnak, vagy nem tudnak segélykérelmükkel közvetlenül a hivatalhoz fordulni, azokat nekünk kell felkeresni. Én ezt úgy nevezem, hogy gondoskodó szociális rendszer. Ezt kellene kialakítani.
Kormányzati ablakok fognak felállni, amelyeknél minden hivatali ügyet el lehet intézni. Ennek a mintájára szervezném meg a szociális rendszert is. Ehhez persze kell az is, hogy az adott kerületek közintézményei odafigyeljenek a számítógépekben lévő adatokra és felvegyék a rászoruló lakókkal a kapcsolatot, ahogyan ezt az imént is mondtam.
Személyi állománybővítéssel is járna ennek a rendszernek a javítása?
Bizonyos informatikai fejlesztésekre szükség lehet, de ehhez alapvetően nem több ember, hanem több odafigyelés kell. Az információk ott vannak a gépekben.
Ehhez a pontjához kapcsolódva, más területen is tervez változtatásokat?
Van az iskolákban ingyenes nyelvtanfolyam, matematikai korrepetálás, művészszakkör. Ide kell behívni a fiatalokat. A szegénysorban lévő gyerekek kitörési útja az iskolarendszeren keresztül valósulhat meg, azonban ma elsősorban nem ők járnak el ezekre a foglalkozásokra. Ez megváltoztatható, szintén csak odafigyelés kérdése.
Térjünk át programjának másik fontos pontjára is.
Programom második pontja a panelfelújításokat érinti, mely évek óta folyik, de még egy lakóépület sincs teljesen kész. Illetőleg van, de csak nagyon kevés. Toldozgattunk, foldozgattunk, ami nem jó. Záros határidőn belül, pl. 10 éven belül a kormányzati programokhoz kapcsolódva be tudjuk fejezni a panelházak felújítását.
Gondolkodnak e téren alternatív energiahasznosításban?
Hogyne. A XIII. kerületben van olyan ház, amiben a fűtés geotermikus technológiával van megoldva, de olyan ház csak Óbudán van, ahol a geotermikus megoldás és a napkollektor is egyszerre fellelhető. Miért ne lehetne mind a kettőt egyszerre megvalósítani? Én ezt nagyon fontos előrelépésnek érzem.
Beszéljen egy kicsit a harmadik megvalósítási programjáról.
A harmadik nem csak a XIII. kerületet érinti, hanem az egész Budapestet. Ez nem más, mint a fejlődés programja, amiben Tarlós István biztos, hogy nagy sikereket fog elérni, amennyiben megválasztják főpolgármesternek. Budapestnek meg kell tartania a Közép-Európában elfoglalt helyét, sőt előbbre kell ugrania a városok rangsorában.
Ehhez a programhoz kapcsolódik pl. a közterületek fejlesztése, így a Rákos-patak felújítása is. Ez a program idestova 20 éve halasztódik. Vagy itt van például a Lehel tér, ahová tucat számra érkeznek a turisták, de a tér rettenetesen elhanyagolt. Ezeket a területeket és helyzeteket villámgyorsan rendezni kell.
A parkolási rendszerben megfigyelt korrupció ellen interpellációt intézett a Belügyminiszterhez. Hogy áll ez a kérdés most?
A helyzet nem oldódott még meg, a nyomozás folyik. Van egy 10 sorozatból álló videó felvételünk, amin jól kivehető, hogy a szolgálatban lévő parkolóőrök fele benne van a korrupcióban. Kisboltokból ki-be járkálnak, és mindannyian sejtjük, hogy mégis mit csinálnak ott… Ha én polgármester leszek, egy hónapon belül felszámolom a parkolási korrupciót.
A közeljövőben szerintem a Parlament és a főváros is fog lépéseket tenni a parkolási rendszer területén.
Milyen a XIII. kerület kapcsolata a határos kerületekkel?
Bár nem rossz a kapcsolat, közös lobbizásról szó sincs. A Rákos-patak átmegy Zuglón is, miért ne lobbizhatnánk együtt. Ezeket a kapcsolatokat jó lenne kiépíteni.
A Margitszigettel van valamilyen beruházási terve?
A fejlesztés beépítéssel járna, amit nem szeretnénk. Sőt, inkább felszabadítanánk területeket, hogy azok mindenki számára elérhetőek legyenek szabadidő eltöltés, zöld környezetben tett séta számára.
A Népsziget sorsa ennél sokkal érdekesebb. Oda az ellenfelem valószínűleg sportcsarnokot és szállodát akar építtetni, én azonban mást tervezek. Inkább látom megoldásnak azt, hogy apránként kezdjük el köztulajdonba venni a szigetet, majd formáljuk át szabadidő eltöltésre alkalmas területté. Ez nem egy négyéves terv, de egyszer el kell kezdenünk.
Az angyalföldieknek fontos lenne a sziget élhetővé tétele, hiszen összefüggő területeiket beépítették, így számukra alig van szabad zöld rész a közelben.
Dr. Tóth József nagyon rég óta, 1994 óta van jelen a kerület vezetésében. Amennyiben Önt választják meg a szavazópolgárok, úgy milyen kapcsolatot építene ki Tóth úrral?
Az észrevételeire számítani fogunk, ez persze attól is függ, hogy mennyire lesz ebben partner.