Belföld
Orbán száz napja
Orbán Viktor megtartotta értékelését a kormány első száz napjáról, Professzorok Batthányi Körének meghívására. A miniszterelnök a kétharmados többség megtartását tartotta az egyik legfontosabb feladatnak.
Szembesülés a valósággal
Orbán Viktor szerint "büszkék lehetünk arra", hogy milyen gyorsan és milyen széles egyetértéssel szakítottak az emberek az utópiák korszakával, és tették le az alapjait a nemzeti együttműködés rendszerének.
A miniszterelnök kormánya első száz napját értékelve a Professzorok Batthyány Köre keddi rendezvényén, a budapesti Szent Imre Gimnáziumban azt mondta: a megelőző nyolc év reményvesztettségével leszámolva rég nem látott egységben hoztak fontos döntéseket a magyarok. Emberek kritikus tömege vállalta, hogy szembenéz a valósággal az utóbbi évek utópiájának delíriuma után – fogalmazott.
Az MSZP politikai bűnöket követett el
2011-ben, a következő költségvetési évben 2.858 milliárd forintot kell majd az országnak adóságként visszafizetnie – mutatott rá a kormánya első száz napját értékelő keddi beszédében a miniszterelnök, aki felidézte: a rendszerváltás után közmegegyezés volt a pártok között arról, hogy soha többet nem fordulhat elő, hogy az aktuális kormányok külföldről felvett hitelekből jóléti kiadásokat finanszírozzanak.
A kormányfő leszögezte: 2013-ban több mint 3 ezer milliárd forintot kell majd visszafizetnie az országnak. Évenként annyi pénzt, amely jóval meghaladja azt az összeget, amelyet egy év alatt a magyarok személyi jövedelemadóként befizetnek a költségvetésbe – tette hozzá.
A Fidesz a kampányprogramját megvalósítja
A kormányfő beszédében azt mondta: ez az első kormány, amelynek programja megegyezik a kormánypárt választási programjával. Az új kormányprogram elfogadásától kezdődően egy politikus sem takarózhat azzal, hogy más dolog a választás és más a kormányzás – hangsúlyozta.
1990 óta sosem volt ilyen kevés minisztérium és miniszter, mint most: s ezzel létrejött az új kormányzati struktúra. A kormány első száz napja alatt 55 törvényt fogadott el az Országgyűlés; négy évvel ezelőtt 19 volt ez a szám – sorolta Orbán Viktor.
Emellett számos tabut is ledöntöttek – mondta, példaként említve a politikusok létszámának csökkentését, a kettős állampolgárságról szóló törvényt és az állami vezetők fizetésének csökkentését.
Száz nap alatt a mostani kormány a nemzeti ügyek tekintetében több eredményt ért el, mint amennyi eredmény és változás az előző nyolc évben történt – jelentette ki.
Középpontban az elszámoltatás
A miniszterelnök kedden Budapesten közölte: az elszámoltatást azért kell véghezvinni a következő hónapokban, hogy még egyszer senkinek se fordulhasson eszébe a közpénzeket különféle trükkökkel "kitalicskázni".
Orbán Viktor külön kitért a 2006. őszi események kivizsgálásra. Szerinte amíg nem történik meg a karhatalmi akciók felelőseinek megnevezése és felelősségre vonása, a demokráciáról való beszéd "csak smafu".
Talpra kell állítani az egészségügyet!
A miniszterelnök a kormánya első száz napját értékelő keddi beszédében közölte: szakítani akar azzal a gyakorlattal, hogy a kormány tagjai csak négyévente találkoznak a választókkal, ezért folytatja a nemzeti konzultációkat. Emlékeztetett, hogy eddig két ilyen találkozót tartottak: a közbiztonságról és a gazdaság talpra állításáról.
Ezt az egészségügy talpra állításáról, a szociális biztonságról, valamint az alkotmányról és a demokratikus jogállamról szóló témákkal folytatják majd – közölte a kormányfő, hozzátéve: élő, valódi, négy éven át tartó együttműködést akar választókkal.
Beszéde végén megjegyezte: politikájuknak nemcsak az a feladata, hogy "kiseprűzzék" az utópiákat, hanem az is, hogy kinyissák a teret a valóság számára.
A kormány kitart az önrendelkezés mellett
A bankadó bevezetése és a Nemzetközi Valutalappal (IMF) való tárgyalás története mutatja, hogy a nemzeti ügyek kormánya kitart a gazdasági önrendelkezés mellett – közölte Orbán Viktor miniszterelnök kormánya eddigi száz napjának tevékenységét értékelve kedden.
Orbán Viktor szerint az előző kormány valótlan számokra épülő költségvetése veszélyes helyzetbe hozta az országot, és ezért kellett a pénzügyi stabilitás érdekében számos intézkedést hozni.
Ezek közül külön is kiemelte a bankadót, amelynek kapcsán úgy fogalmazott: sosem vágyott "a bankrendszerrel való küzdelem Che Guevarájának" szerepére, de az örökölt helyzet miatt olyan döntéseket kellett hozni, amely még a magyarok igazságérzetével is találkozott.
A gazdasági önrendelkezésről szólva úgy fogalmazott: úgy akarunk beilleszkedni a világgazdaságba, hogy a beilleszkedés módja a mi döntésünk legyen.