2024. április 20. - Tivadar
Az egész ország feszülten várja a Dalai Láma érkezését. Ezzel politikusaink sincsenek másképp. Demszky Gábort kérdeztük Őszentsége látogatásáról, illetve a díszpolgárrá avatásáról.
2010. augusztus 18. szerda 06:34 - Oravecz Diána
Még egy korábbi nyilatkozata szerint ön díszpolgárnak jelölné a Dalai Lámát. Mitől függhet az, hogy Őszentségének adományozzák a Budapest díszpolgára címet?

Díszpolgárnak a Dalai Lámát!
A főváros főpolgármestere július 7-én bejelentette, hogy a Tibetet Segítő Társaság kezdeményezésére szeptemberben fogadni kívánja a dalai lámát, aki - mint mondta - rendkívül sokat tett a világ egyik leveszélyeztetettebb népcsoportja fennmaradásáért és Tibet autonómiájáért.

Ezzel pótolni akarnak olyan gesztust - tette hozzá -, amelyet az állam nem tud megtenni. Demszky Gábor ezzel arra utalt, hogy Kína továbbra sem akar hallani a tibeti autonóm tartomány tényleges autonómiájáról, ezért a kapcsolatfelvétel a száműzetésben élő dalai lámával kényes kérdésnek számít a Kínával jó viszonyt fenntartó államoknak.
Valóban én jelöltem a díszpolgári címre Őszentségét, de nem én döntök erről. A díszpolgári cím adományozásáról egy erre a feladatra felállt ideiglenes bizottság dönt első körben, majd a bizottsági döntést figyelembe véve a Fővárosi Közgyűlés mondja ki a végső szót a jelöltekről. A képviselőkön múlik, hogy milyen döntés születik. Személy szerint üdvözölném, ha a dalai láma díszpolgárrá avatásával kapcsolatban egységes, egyhangú pozitív döntés születne. Őszentsége békéért, a kulturális és vallási hagyományok megőrzéséért, az erőszakmentes megoldásokért folytatott munkája megkérdőjelezhetetlen.

Okozhat-e esetleges nemzetközi konfliktust ez a döntés?


A dalai láma számos díjat kapott spirituális és politikai pályafutása során. A legnevezetesebb a Nobel-békedíj, melyet 1989-ben vehetett át. Emellett számos európai nagyváros adományozott neki díszpolgári címet. Ha csak az elmúlt két évet nézzük, Őszentsége megkapta Varsó, Párizs, Róma, Wroclaw és Velence díszpolgári címét. Franciaország, Olaszország vagy Lengyelország jó kapcsolatot ápolt Kínával a dalai láma városi kitüntetése előtt, majd azt követően is. A városdiplomáciai szintű döntés egyik ország esetében sem hatott semmilyen tekintetben a Kínával folytatott diplomáciai kapcsolatra.

Kaptak-e ezzel kapcsolatban negatív visszajelzéseket? Volt-e olyan, aki ezt a lépést ellenezte?

Eddig egyetlen párt, egyetlen képviselő sem jelezte ellenvéleményét a Dalai Láma díszpolgárrá avatásával kapcsolatban.

Lapunk információi szerint ön el szeretett volna látogatni Őszentségével a nyolcadik kerületi Kesztyűgyár Közösségi Házba, csakhogy állítólag az önkormányzat önt nem látná ott szívesen. Valóban igaz a hír?

A Dalai Láma látogatásával kapcsolatban eddig semmiféle helyszín- ill. programegyeztetés nem történt. Nem is történhetett, hiszen a dalai láma nem a főváros meghívására érkezik Budapestre. A VIII. kerületi önkormányzatot a dalai láma látogatása kapcsán a Fővárosi Önkormányzat nem kereste, nem volt olyan jelzésünk a kerületi önkormányzat felé, hogy a Kesztyűgyárban látogatást tenne a dalai láma.

Bár nem tartom rossz ötletnek. A Magdolna-negyed, valamint azon belül a Kesztyűgyár Közösségi Ház a Fővárosi Önkormányzat mintaprojektje. Budapesti tartózkodása során ott fogadtam a kanadai kormányzóasszonyt, Michaelle Jeant is. A Kesztyűgyár méltán példázza a Fővárosi Önkormányzatnak azt a törekvését, amely a felzárkóztatásra, az elesettek, a hátrányos helyzetűek megsegítésére irányul. Ezeket a törekvéseket a Dalai Láma is magáénak vallja, ezért bátran ajánlanám neki a Közösségi Ház megtekintését.

Tervez-e esetleg más helyszínekre ellátogatni a Dalai Lámával?

Mivel a dalai láma nem a Fővárosi Önkormányzat meghívására érkezik, nem szervezünk, nem szerveztünk Őszentsége részére programot.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

Paddington
2010. augusztus 19. 09:03
A Dalai Láma életutja valóban tisztletreméltó.Azonban annak az országnak,amelyik kelet felé akar nyitni,amelyik ország Kina nyugati kapuja szeretne lenni s amelyiknek nagy szüksége lenne a kinai müködő tőkére,annak az országnak meg kellene fontolni a Dalai Lámával kapcsolatos dolgokat.A kinaiak barátságtalan lépésnek tartják még a Dalai Láma fogadását is,nemhogy a kitüntetését.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását