2022. december 5. - Vilma

Uzsorásokat vettek őrizetbe

Fenyegetőző, kölcsönért és hitelbe adott élelmiszerért uzsorakamatot követelő gyanúsítottakat vett őrizetbe a rendőrség Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a megyei főkapitányság sajtószolgálata.
2010. augusztus 10. kedd 17:08 - HírExtra
Az egyik gyanúsított egy 35 éves piricsei férfi összesen 60 ezer forint összegű készpénzt illetve élelmiszert kölcsönzött egyik falubelijének, akitől a megadott 78 ezer forinton kívül további 139.700 forintot követelt - írta közleményben Fedor Rita rendőr főhadnagy, helyettes sajtószóvivő.

Mivel a kölcsönt kérő nem volt hajlandó több pénz fizetni, a férfi megjelent a házánál, és megöléssel fenyegette a nőt és lányát. A másik esetben egy 51 éves nyírbátori nő késsel a kezében jelent meg kölcsönkérőjének lakásán, s 52.000 forint helyett 104.000 forintot követelt vissza, szintén megöléssel fenyegetőzve.

Később a nő fia is elment a kölcsönkérőhöz, ő a lakás felgyújtását helyezte kilátásba, ha a pénzt nem kapják meg. A rendőrség önbíráskodás megalapozott gyanújával indított eljárást a két ügyben, s kezdeményezi az őrizetbe vett piricsei férfi és a nyírbátori nő előzetes letartóztatásba helyezését a bíróságon.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását