Kultúra

Felcsendülnek Haydn dallamai

Augusztus közepén folytatódik az Orfeo Zenekar Haydn-sorozata Fertőd-Eszterházán: a nyár végéig még hat olyan szimfónia szólalhat meg, amelyet az osztrák zeneszerző az Esterházy hercegek szolgálatában írt.

Mint azt Vashegyi György, az együttes alapító vezetője az MTI-nek elmondta, a jövő hét elejétől próbálják az augusztus 13. és 15. között tartandó három hétvégi koncert műsorát.

Augusztus 13-án a 89-es és a 90-es, másnap a 86-os és a 88-as, az utolsó idei koncerten pedig a 91-es és 92-es szimfónia csendül majd fel.

Az Orfeo Zenekar is az előadóművészeti törvény II-es kategóriájába tartozik, így még nem kaphatta meg az idei évre szóló állami támogatását, a kiemelt művészeti célok pályázaton nyert 3,5 millió forinthoz sem jutottak még hozzá.

Mint Vashegyi György megjegyezte, az általa alapított Orfeo Zenekar és Purcell Kórus állami támogatása 2000 óta (minden külső forrást, minisztériumi és önkormányzati pénzeket, különböző pályázatokat is beleértve) összesen sem érte el tíz év alatt a 100 millió forintot. Azt is hozzátette, hogy ebben a tempóban majdnem ötszáz év alatt érnék el az Operaház egyéves állami költségvetését.

Haydn összes szimfóniájának megszólaltatásához 2002-ben fogott hozzá az együttes, és úgy tervezik, jövőre folytatódik a sorozat, ha az együttes túléli az idei évet.

Vashegyi György szerint ha idejében megkapják az előadóművészeti törvény alapján megítélt finanszírozás – a Nemzeti Erőforrás Minisztérium zárolását követően megmaradó – 66 százalékát, akkor ez sikerül.

"Haydn szimfóniáinak folyamatosan szólniuk kell Magyarországon, és a 104 alkotást nem játszottuk még mind el" – mondta a karmester, megjegyezve, hogy az Eszterházán született 92 Haydn-szimfónia közül az augusztusi koncertek után is megmarad még a 72-es számú.

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.