Belföld

„Még most is lopják az egészségügyet”

Pesti Imre fideszes országgyűlési képviselő szerint még most is lopják az egészségügyet" az MSZP és az SZDSZ által vezetett önkormányzatokban. A képviselő erről szombaton sajtótájékoztatón beszélt a fővárosban.

Pesti Imre elmondta: a Hospinvesthez köthető üzleti körök "szemet vetettek" a hatvani kórházra, amely egyszer már volt az említett cég tulajdonában, de később visszaadta az intézményt. Hatvanban a Hospinvest "ágyakat vitt el, orvosok nagy létszámban távoztak, kapacitások csökkentek, és a kórház működése lényegesebben alacsonyabb szintre került" – jelentette ki a politikus.

Az előző kormányzat alatt mintegy 300 milliárd forintot vontak ki az egészségügyből; az ágazat további fejlesztése ezért csakis összehangolt munkával, a párhuzamosságok elkerülése mellett lehetséges. Ezért is "felháborító az a fajta partizánakció, amely előkészületeit látjuk Hatvanban" – fűzte hozzá a képviselő.

Pesti Imre úgy vélekedett, az egészségügyben az elmúlt években mindenütt, ahol a magántőke működött, romlott az ellátás minősége. A sajtótájékoztatón jelen volt Szabó Zsolt fideszes országgyűlési képviselő is, aki elmondta: a hatvani kórházban közel kétmilliárd forintos beruházást terveznek kötvénykibocsátással. Úgy tudja, jelenleg is folyik egy 20 millió forintos informatikai szerződés előkészítése, amelyet a kórház vezetője, aki egyben a régió Hospinvest-vezetője is, egy volt hospinvestes vezetőtársával fog aláírni.

Folyik a baleseti sebészet átprivatizálása is – mondta a képviselő. Információi szerint Hatvanban úgy szerelnek le és visznek el komoly értékű gépeket Gyöngyösre, hogy a szocialista vezetésű önkormányzat a saját vagyonáról határozatot nem hozott, erről döntés nem született. "Úgy néz ki, hogy kapkodó, átgondolatlan, nem a gyógyítást segítő gazdálkodás folyik Hatvanban" – hangsúlyozta Szabó Zsolt.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.