2024. május 12. - Pongrác

Tömeges nemi erőszak egy kiskorú ellen

Szemérem elleni erőszak és más bűncselekmények gyanúja miatt folytat eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya, mert az elsődleges információk szerint Perkupán többen fenyegetéssel arra kényszerítettek egy fiatalkorú lányt, hogy szexuális kapcsolatot létesítsen velük - tájékoztatta a rendőrség csütörtökön az MTI-t.
2010. július 29. csütörtök 11:17 - HírExtra
Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője közölte: a rendőrség a gyanúsítottakat bűnügyi őrizetbe vette a napokban történt bűneset miatt, és szakértő bevonásával vizsgálja a körülményeket.

Molnár Zoltán, Perkupa polgármestere az MTI megkeresésére elmondta: tudnak az esetről, már az áldozat édesanyja is volt bent náluk. Azt még nem tudják, hogy pontosan hányan vettek részt az erőszakban. Amíg a rendőrségi vizsgálat le nem zárult, addig nem kívánnak többet közölni az ügyben - tette hozzá a polgármester.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását