2024. június 17. - Laura, Alida

Repülőtéri tolvajokat fogtak

Több tolvajt is elfogtak a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) nyomozói - olvasható rendőrség honlapjára vasárnap felkerült hírekben.
2010. július 25. vasárnap 11:21 - HírExtra
A rendőrség alig pár órával a bejelentéseket követően elcsípte a tetteseket, és büntetőeljárást indított ellenük - írták.

Három repülőtéri dolgozó ellen indított az RRI büntetőeljárást lopás megalapozott gyanúja miatt. A két eset még szerdán történt, a rendőrök alig pár óra alatt megtalálták az elkövetőket és az ellopott értékeket - közölték.

Az egyik utastól a biztonsági átvilágítás során lopták el majdnem kétszáz eurót érő ezüstkarkötőjét, amelyet az utasbiztonsági kapunál található szalagra helyezett el ellenőrzés céljából. Az utas éppen telefonált, amikor az utasbiztonsági ponton átlépett, ezért figyelmetlenségből ott felejtette az ékszert. Később hiába ment vissza érte, az ellenőrök már nem találták. A nyomozók a több órás adatgyűjtés és személyleírás alapján pár órával később a kávézóban fogták el a tettest. A kamerafelvételeken jól látható, ahogyan a reptéri dolgozó zsebre vágta az értékes karperecet az ellenőrzés végén.

Közel kétszázharmincezer forintnyi valutát reptéri rakodók loptak el egy másik utas poggyászából, aki Bécsbe utazott. A férfi már csak az osztrák városban észlelte, hogy a kézi táskájában található pénztárcából eltűnt közel 800 eurónyi készpénz. A férfi értesítette feleségét, aki azonnal bejelentést tett a rendőrségen. A gyors reagálás eredményeképpen a reptéri nyomozók még aznap azonosították az elkövetőket, akik a felrakodás során emelték el a pénzt, majd egy fülvédő tokba rejtve próbálták kicsempészni a reptérről. A rendőrök azonban feltartóztatták őket és eljárást indítottak.

A rendőrség szoros együttműködést alakított ki mind a repülőteret üzemeltető céggel, mind a Ferihegyen megtalálható földi kiszolgáló cégekkel. A rendőrség a nyári időszakban is folytatja vagyonvédelmi akcióit. Az első félév alatt négymillió utast számítva ötvenhét esetben történt lopás feladott poggyászból a rendőrség adatai szerint.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását