Bűnügy

Elgázoltak egy biciklist, meghalt

Életét vesztette egy kerékpáros, akit személyautó ütött el a Hódmezővásárhelyt Maroslelével összekötő úton pénteken - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.

Az eddigi adatok szerint a kerékpárral közlekedő 56 éves hódmezővásárhelyi férfi balra akart kanyarodni. Miután vele egy irányba is volt forgalom, hátranézett, behúzódott a felezővonalhoz, de nem figyelt arra, hogy szemből is érkezik egy autó, s bekanyarodott. A jármű vezetője már nem tudta elkerülni az ütközést és elütötte a férfit, aki a helyszínen életét vesztette – mondta Szenti Szabolcs.
A helyszínelés félpályás útzár mellett zajlik. Az ügyet szakértő bevonásával a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság vizsgálja.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.