2025. június 21. - Alajos, Leila

Államfőválasztás: a Jobbik tartózkodik majd

A Jobbik parlamenti képviselői kedden felveszik a szavazócédulákat, de egyik államfőjelölt neve mellé sem fognak ikszet tenni, azaz "kvázi tartózkodnak" majd - közölte Vona Gábor hétfőn az MTI-vel.
2010. június 28. hétfő 17:15 - HírExtra
Az elnök-frakcióvezető azt mondta, Schmitt Pált tiszteli, "tisztességes magyar embernek" tartja, de a Fidesz-KDNP jelöltje az elmúlt időszakban pártpolitikai tisztségeket képviselt, egy kétharmados többséggel rendelkező frakciószövetségnek pedig illett volna önmérsékletet tanúsítania, és nem pártpolitikust jelölnie legfőbb közjogi méltóságnak.

Az MSZP jelöltjét nem kívánjuk érdemben értékelni - tette hozzá, emlékeztetve egyúttal arra, hogy a Jobbik Morvai Krisztinát látná szívesen az államfői poszton.

Vona Gábor más témáról szólva felháborítónak nevezte a felsőzsolcai jegyző levelét, amelynek értelmében félmillió forintos bírságra számíthatnak az árvízben életveszélyessé vált házak tulajdonosai, ha haladéktalanul nem kezdik meg a bontási, törmelék-eltakarítási munkálatokat. Mint hangsúlyozta, az érintettek több megértést érdemelnének az adott helyzetben. Hozzátette, jövő héten "az árvíz és a közbiztonság szempontjából legsúlyosabban érintett" Szabolcs és Borsod megyébe látogat, hogy személyes tapasztalatokat gyűjtsön.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását