2024. június 1. - Tünde

A cégek ráéreztek az IT-biztonság fontosságára

Az információbiztonsági beruházásokra korábban alig költő kis- és középvállalatok (kkv) a kibertámadások elleni védelmet ma már az egyik legfontosabb feladatuknak tartják - derült ki egy friss nemzetközi felmérésből.
2010. június 22. kedd 16:11 - HírExtra
A Symantec számítástechnikai biztonsági vállalatnak a kkv-k információvédelmét vizsgáló felmérése (Global SMB Information Protection Survey) alapján a 10 és 499 közötti alkalmazotti létszámmal rendelkező cégek többsége 2009-ben még a legcsekélyebb biztonsági intézkedéseket sem tette meg az információk védelme érdekében. Egy évvel később már a legmagasabb prioritással bíró feladatuk közé sorolták az információik védelmének biztosítását. Az összeállítás készítői szerint a változás nem meglepő, mert a kkv-k a számítástechnikai bűnelkövetők célpontjává váltak.

Az idén májusában készült felmérésben Magyarországgal együtt 28 országból 2152 felsővezető és informatikai szakember vett részt. "A kiberbűnözők főként a bankszámlaadatokat, hitelkártya információkat, valamint az ügyfelek és alkalmazottak adatait próbálják megszerezni" - világlott ki az adatokból.

A Symantec szerint a kkv-k - érezve a rájuk leselkedő veszélyeket - ma már lépéseket tesznek a bizalmas információk biztonsága érdekében. Átlagosan 51 ezer dollárt (11,6 millió forintot) költenek évente a biztonságra, miközben az informatikai alkalmazottak munkaidejük kétharmadát a rendszereik védelmére fordítják. Nyolcvanhét százalékuknak van akcióterve egy esetleges támadás esetére, ugyanakkor mindössze 23 százalékuk értékelte az elképzelést nagyon jónak vagy kitűnőnek.

A kritikus vállalati információk elvesztése folyamatos veszélyt jelent, a megkérdezett vállalkozások 74 százalékát aggasztja ennek lehetősége. Ez valószínűleg abból adódhat, hogy 42 százalékuk már megtapasztalta a bizalmas információkat érintő adatvesztést.

A számítástechnikai rendszereken keresztüli támadás a kkv-k 73 százalékát érte tavaly, a kibertámadásoknak a 30 százaléka komoly károkat is okozott.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását