Belföld
Erdély segít: Tőkés László Borsodba látogat
Összefogtak az erdélyi szervezetek a magyarországi árvízkárosultak megsegítésére. Önkénteseket küldtek a védekezés erősítésére, az újjáépítés segítésére, valamint adományokat gyűjtenek. Tőkés László csütörtökön érkezik a katasztrófa sújtotta térségbe.
"Most rajtunk a sor!"
"Hetek óta megrendüléssel követjük a magyarországi árvízi helyzetet és együtt érzünk a vészhelyzetbe került embertársainkkal. Elevenen él bennünk a 2005. évi udvarhelyszéki árvíz borzalma, amelyet anyaországi nemzettársaink példátlan segélyezési hullámmal igyekeztek enyhíteni. Most rajtunk a sor, hogy lelkiismeretünkre hallgatva az árvízkárosult magyar testvéreink segítségére siessünk!" – fogalmaztak közleményükben erdélyi szervezetek.
A széleskörű segélyezés megszervezése érdekében az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT), az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) és a Gondviselés Segélyszervezet Június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján szervezetközi együttműködést hozott létre.
Az elvi megállapodás után máris nekiláttak az érdemi munkának: megkezdték szervezeteik emberi és tárgyi erőforrásainak mozgósítását a magyarországi árvízkárosultak megsegítésére. Első, öt fős önkéntes csapatuk már a helyszínen dolgozik, a tapasztalatok alapján további önkénteseket küldenek az árvízkárosult, főleg Borsod-Abaúj-Zemplén megyei települések megsegítésére.
Felhívásban fordultak a romániai emberekhez: pénzsegélyeket gyűjtenek, továbbá hasznos természetbeni adományok (épületanyag, élelmiszer) felajánlását is várják. A rendelkezésünkre bocsátott anyagi javak célba juttatását a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel együttműködve biztosítják a közeljövőben.

Tőkés László is meglátogatja az árvíz sújtotta borsodi térséget
Az összefogás eddigi eredményeiről, valamint az együttműködő szervezetek céljairól, lehetőségeiről beszélgettünk Szabó Lászlóval, a Gondviselés Segélyszervezet alelnökével, aki egyben felel a Magyarországot segítő akció sikeres lebonyolításáért.
Hogyan jutottak el az együttérzéstől a segítség gyakorlati megszervezéséig, hogyan fogtak össze az árvízkárosultak megsegítése érdekében az érintett erdélyi szervezetek?
A Tőkés László magyar lelkész által kirobbantott[1] 1989-es romániai forradalom után adódott történelmi megbékélési lehetőség a román politikai vezetés ellenállásán bukott el. 1990-ben már magyarellenes pogrom robbant ki az országban. A rendszerváltás óta a másfél milliós erdélyi magyarság más európai kisebbségekkel szemben, akik erőszakkal és eredményesen harcolták ki jogaikat, békésen és eredménytelenül küzd a megmaradás zálogának tekintett területi és perszonális autonómia és önálló oktatási rendszer megteremtése érdekében.
Forrás: Wikipédia.hu
Az alapot az általános emberi együttérzés és a nemzeti szolidaritás képezi, ennek a cselekvő formája pedig a tényleges, gyakorlati segélyezés. Ez részben önkéntesek részvételéből áll az árvízi védekezésben és a gyorssegélyezésben, másrészt a háttérben zajló adományszervezésből áll, aminek eredményeképpen mi is hozzájárulunk az újjáépítés költségeihez.
A különböző erdélyi szervezetek külön-külön gondolkoztak a segélyezési formán, majd megkezdődtek az egyeztetések és nem véletlenszerűen Június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján került sor az együttműködésünk megalapítására. Ezen a napon fordultunk felhívással az erdélyi magyar társadalom irányába, kérve az anyagi és természetbeni felajánlásokat, ugyanakkor egy önkéntes csapatunk útnak indult Miskolcra; a városban és környékén segítenek a védekezésben.
Mikor indult útnak a csapat?
Vasárnap éjjel indultak és hétfőn reggel álltak munkába. Kedden délelőtt Sajóládon segítettek, délután pedig átmennek Edelénybe, ahol a polgármester tájékoztatása szerint is nagyon nagy szükség van minden segítő kézre.
Hány főről van szó?
Egyelőre öt főről van szó, az ő tapasztalataik alapján újabb önkéntes csapatokat indítunk a napokban. Közben tájékoztatom, hogy csütörtök délután a térségbe érkezik az együttműködő szervezeteink részéről egy reprezentatív küldöttség, élén Tőkés László európai parlamenti képviselővel, aki egyben az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke. A délutáni órákban a küldöttség néhány Miskolc környéki falut fog meglátogatni. Természetesen nem megyünk üres kézzel, már akkor elvisszük a gyorssegélyeink első részét?
Mire számíthatnak a rászorulók?
Azt viszünk, amire a leginkább szükség van. Az eddigi visszajelzések szerint ásványvízre, tartós élelmiszerre és fertőtlenítőszerekre a legnagyobb az igény.
Milyenek az eddigi tapasztalatok? Érezhető az erdélyiek adományozó kedve?
Arra való tekintettel, hogy a felhívás csak két napja jelent meg a sajtóban, még nem ért el mindenkihez a erdélyiek segélyakciója. Természetesen már vannak felajánlások, például épületanyag igen jelentős mennyiségben, de még nem tudunk valós adatot mondani a támogatás mértékéről, a kezdeményezés elején járunk.
Mennyire sikerült eddig bevonni az erdélyi nyomtatott sajtót?
Elküldtük az összes számottevő erdélyi szerkesztőségbe felhívásunkat. A legnagyobb erdélyi, országos napilapban a Krónikában kedden jelent meg felhívásunk, ezen kívül a világhálón is egyre több embert ér el kezdeményezésünk.
Adományok a világ minden tájáról
Az összefogásért felelős szervezetek elsősorban az erdélyi emberek segítségét várják, de természetesen a világ minden tájáról várják a segítőkész emberek adományait a magyarországi árvízkárosultak megsegítésére.
A pénzbeli felajánlások fogadására a Gondviselés Segélyszervezet kizárólagosan e célra nyitott és elkülönítve, közös felügyelet alatt kezelendő bankszámláit használják.
BANKSZÁMLA-ADATOK:
– bankszámla-tulajdonos:
Gondviselés Segélyszervezet (románul: Asociaţia Gondviselés Segélyszervezet)
– adószám (CUI): 23481515
– számlavezető pénzintézet (románul): Banca Transilvania Sucursala Cluj-Napoca
– Swift-kód: BTRLRO22
– számlaszámok:
RON: RO92BTRL01301205I2145400
HUF: RO83BTRL01312205I2145400
EUR: RO19BTRL01304205I2145400
USD: RO03BTRL01302205I2145400