Életmód

Teljes dohányzási tilalom?

Teljes dohányzási tilalom lép életbe Görögországban a beltéri nyilvános helyeken szeptember 1-jétől.

Az erős dohányosnak számító dél-európai országban tavaly júliusban részleges tilalmat vezettek be, ami azonban megbukott, ezért van szükség a további szigorításra – jelentette be hétfőn Mariliza Xenojanokopulu egészségügyi miniszter.

Az előző szabályozás kudarcáért nagyrészt az volt a felelős, hogy a kisebb bárok, valamint éttermek felmentést kaptak a tilalom alól. Emellett a bonyolult rendelkezés és az előírás ellen vétők fülön csípése is gondot jelentett. A görögök szabályt szegve rendszeresen gyújtanak rá taxiban, nagyobb bárokban vagy éppen a munkahelyeken is.

"Problémák voltak a jogalkalmazással, homályos területek és ellentmondások merültek fel. Új rendelkezést kellett hoznunk, Görögországban szeptember 1-jétől tilos lesz a nyilvános helyeken rágyújtani" – mondta a tárcavezető.

A görögök 40 százaléka füstöl, ezzel a hellének Európa legerősebb dohányosai. A káros szenvedélyhez kapcsolódó betegségek évente 20 ezer ember haláláért felelősek, 2,14 milliárd eurós költséget róva ezzel az államháztartásra – mutatta ki 2009-ben a görög egészségügyi minisztérium.

Tavalyi rendelkezésében az előző kormány ötszáz euróig terjedő büntetéssel sújtotta a szabályszegő dohányosokat, a bártulajdonosokat pedig engedélyük elvesztése fenyegette.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.