2024. április 19. - Emma

Vége lehet az állam hegemóniájának

Az Atlantis űrsikló utolsó útjával lassan egy korszak zárul le az űrkutatás történetében. dr. Keresztúri Ákos bolygókutatót kérdeztük az űrprogramok jövőjéről.
2010. május 21. péntek 07:43 - Győry S. József
Hogyan értékeli az 1981-től 2010-ig tartó űrkorszakot?

Ezek az utak nagyon sikeresek voltak, az űrállomás kiépítésében kulcsszerepük volt, másrészt rendkívül sok műszaki fejlesztést köszönhetünk a programnak. Azonban az is kiderült, hogy egy drága, gazdaságilag nehezen fenntartható rendszerrel állunk szemben -  persze a program indulásakor ezt még nem tudhatták, ez gyakorlatban, évtizedek alatt derült ki. A bekövetkezett balesetek is talán megelőzhetőek lettek volna, de ehhez nem volt elég tudás, tapasztalat.

Ezek összessége az űrrepülő program leállásának a háttere amelyhez a válság, és az is hozzájárult, hogy a NASA céljai nem voltak eléggé hatáorozottan definiálva, illetve abba az űrrepülőgépek az űrállomáson túl nehezn illeszkedtek. Az űrrepülőgépek fejlesztése nem fog tovább folytatódni, a későbbiekben a meglévő eredményeket fogják részben felhasználni. Az Obama által leállított Constellation program több elemét is használni akarta az űrrepülőgépeknek - ilyenek a segédrakéták, egyes hajtóművek -, de konkrétumokt egyenlőre még nem dőltek el a folytatást illetően.



Az USAkormánya nem fordított elegendő összeget az űrkutatásra. Mi ennek a háttere?

Constellation program
A Constellation program (A „constellation” angolul „csillagképet” jelent) amerikai űrprogram, mely a Columbia-katasztrófa után a George W. Bush akkori amerikai elnök által bejelentett Vision for Space Exploration (Vízió a világűr felfedezésére) terv gyakorlati megvalósítása volt. A program keretén belül a hordozórakéták és az űreszközök új generációját tervezték kifejleszteni, valamint emberes űrrepüléseket terveztek több közeli égitest felfedezésére.

A programot az amerikai kormányzat 2010 januárjában meghozott döntésének értelmében a 2010. szeptember 30-án kezdődő pénzügyi évre vonatkozó költségvetési tervezetből törölték. Az új amerikai elnök által felkért szakértői csoport javaslata szerint a programban szereplő űreszközök kifejlesztésével inkább privát cégeket kellene megbízni.
Ez egy nagyon jó felvetés, de sajnos nem tudom rá a választ, ennek a dolognak nem vagyok a szakértője.

Másképp kérdezem. Hol lenne most az űrkutatás, ha megkapta volna a megfelelő anyagi támogatást?

Mindegyik programnál volt egy kitűzött cél, így a fejlesztések is célirányosak voltak. A NASA tíz év alatt elérhető célokban gondolkodott. Jelen esetben az volt a probléma, hogy ez a cél hiányzott, ráadásul az is kiderült, hogy az űrrepülőgépek üzemeltetése egy költséges mulatság. Nem lehet mindig egy dolognál leragadni, folyamatos fejlesztésekre lett volna szükség. Az űrállomás már egy jó ideje létezik, valószínűleg már nem volt akkora vonzereje, hogy emelni tudja az anyagi támogatás szintjét.

Ezen változtatott volna a Constellation program, melynek keretében először a Holdra, majd a Marsra jutottak volna el az űrhajósok: a Holdra ismét, a Marsra pedig először. A program megbicsaklott, jelen pillanatban egy furcsa, felemás programot akarnak megvalósítani. Részben megtartanák az eredeti célokat, az eredeti költségek drasztikus csökkentésével. Hogy ebből mi lesz, azt még nem látni. Ez mindenképpen egy politikai, gazdasági döntés is, mely lobbizásoktól, vitatkozásoktól sem lesz mentes.

Elképzelhető, hogy a kormányoktól előbb-utóbb a magánszemélyek veszik át a fejlesztést?

Ez egy nagyon fontos kérdés, amire még mindig nem tudni a pontos választ. A SpaceShipOne, és SpaceShipTwo, valamint jövőbeli társaik magánjellegű fejlesztések, amelyeknek nem a hagyományos űrtevékenység a célja. Esetünkben ez az űrturizmus, amelyet gazdasági irányágazattá kívánnak kialakítani. Ez egy nagy különbség, nem tartunk még ott, hogy magánszemélyek olyan űrhajókat tudjanak indítani, amelyek korábban az államok privilégiumának számítottak.



A magánpénz tehát az űrturizmusban kezd jelentős lenni, hogy évtizedek múlva átveszi-e a magánűrhajózás az állam szerepét, azt nem tudni. A légiközlekedésnél is megtörtént ez a váltás, egy ideig csak katonai illetve állami repülőgépek épültek, ma viszont már teljesen gazdasági érdekeltség irányítja a repülőgépipart. Talán ez vár az űrhajózásra is. Míg az űrturizmus terén tíz éven belül sok minden kiderül majd, a hagyományos űrhajózásnál feltehetőleg hosszabb idő fog eltelni, mire látszik majd, mennyire kerül magánkézbe ez az ágazat.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását