2024. május 12. - Pongrác

A fajok egyharmada a kihalás szélén áll

Pár évtizede még nem ismertük a biodiverzitás, azaz biológiai sokféleség fogalmát. Május 22-én tartják a biológiai sokféleség világnapját. Ebben a témában, a magyarországi WWF igazgatóját, Szigeczky Gábort kérdeztük.
2010. május 20. csütörtök 12:01 - Tamási Ágnes Anna
Mit értünk a biológiai sokféleség alatt?

A biológiai sokféleség önmagába foglalja a teljes növény-és állatvilágot, amely a Földön létezik. 1992-ben jött el az a pillanat, amikor úgy gondolták, hogy érdemes létrehozni egy egyezményt, mely végül május 22-én megszületett. Ehhez már sok-sok nemzet csatlakozott, köztük hazánk is. Eredetileg 1992 május 29-én írták alá, de csak december 29-én lépett hatályba. Az ünnepnap pedig azért esett május 22-ére, mert ekkor fogadták el az egyezmény végleges szövegét, Nairobiban az ENSZ Környezeti Programjának tartott konferenciáján.

Tartanak rendezvényeket?

Minden évben megünneplik a zöld civil szervezetek ezt a jeles napot, viszont a WWF most nem szervezett külön programot. Magukon a rendezvényeken arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy mennyire pusztul a biológiai sokfélűség, hogy mennyire nem figyelünk oda a természetre. Az elmúlt napokban adott ki az ENSZ egy közleményt, amely leírja, hogy a Földön található állat-és növényvilág harminc százalékát, a kihalás veszélye fenyegeti.

Tudjuk azt is, hogy a fajok kihalásának a mértéke a normálhoz képest a mostani mérce sokszorosára, egyes becslések szerint ezerszeresére nőtt. A legtöbb fajról sajnos néha nem is tudjuk, hogy kihalt, hiszen létezésükkor meg sem ismerjük őket.

Melyek a legveszélyeztetettebb fajok Magyarországon?

A WWF
Magyarországon a WWF alapítványi formában 1991 óta működik.A WWF Magyarország természetvédelmi programjai közé tartozik a hódok visszatelepítése hazánkba. A szervezet programot indított a Duna hajózási útjának a természetes élőhelyeket figyelembe vevő kialakításáért. Kísérletet tesz a pusztai tölgyesek megőrzésére. Ártéri biomassza projekteket kezdeményez. Hozzájárul a környezeti neveléshez.
Sokféle veszély leselkedik a fajokra, elsősorban az antropogén, azaz az emberi hatásokat említeném. Az élőhelyek elvétele, veszélyeztetése miatt pusztul ki a legtöbb faj Európában is, és persze hazánkban is. Természetesen a klímaváltozás, és a vadászat is ritkítja az élővilág sokszínűségét. Például a WWF kénytelen volt visszatelepíteni hazánkba azt a hódot, melyet néhány évszázada eleink kivadásztak a pézsmájáért, és egyéb haszonvételek miatt.

Egyes madárfajaink, például a szirti sas, a parlagi sas, és a fekete gólya állománya is csökkent, éppen az ártéri erdők eltűnése miatt. Komoly veszélyt jelent ez, hiszen Magyarországon egyre kevesebb fészkelő párral találkozhatunk ezekből a fajokból. Ugyanilyen élőhely degardáció következményeképpen csökkent az ürgék száma, főként a rendszerváltás után. Ez elsősorban a legeltetéses állattartáshoz kötődő faj, de sajnos a legelők megléte jelentősen visszaszorult az elmúlt évtizedekben. Szintén nagyon veszélyeztetett a vakondhoz hasonló emlős, a földikutya.
Ennek a populációnak az új beruházások, az autópálya építések veszik el az életterét.

Kevés van hazai nagyragadozókból is. Az Északi- Középhegységben találunk még néhány hiúzt, és farkast. Mi azt szeretnénk, hogy az erdeink természetességének növelésével, és a folyamatos erdőborítás helyreállításával ezek az állatok szintén visszanyerjék életterüket, és újra természetes formában megtalálhatók legyenek a magyar állatvilágban.

Az emberek tesznek azért, hogy megmaradjon az élővilág?

Én úgy érzem, hogy az embereknek még van mit fejleszteni az ismereteiken. Ebben komoly szerepe van a minisztériumnak és a civil szervezeteknek, és ha már ez megvan, és az ismereti szint is növekedett, akkor lehet lépni. Akkor már több programot tudunk szervezni, amelyben a lakosság is részt tud venni, és részesei lehetnek a biológiai sokfélűség megmentésének. Ilyenek például az úgynevezett békamentő akciók, ahova érdemes kivinni gyermekeinket, unokáinkat, mert közvetlenül találkozhatnak a békákkal, akik sokszor az utakon lelik halálukat. A kétéltűek a klímaváltozás miatt így is nagyon nehéz helyzetbe fognak kerülni, amely jelentősen lecsökkentheti az állományokat.

Az emberek ebben a rohanó világban mennyire hajlandóak arra, hogy elmenjenek ilyen túrákra?

Bízunk benne, hogy egyre több programot tudunk majd szervezni, viszont a nemzeti parkok látogatási számából úgy gondolom, hogy hajlandóak rá. Természetesen szeretnénk, hogy ha ez a szám növekedne, de ehhez nagyban hozzájárul a költségvetés is. Ha a környezetvédelemre, és a szemlélet-kampányokra több pénzt biztosítanak, akkor értelemszerűen mi is több emberrel tudunk kapcsolatot létesíteni.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását